Balogh József: Nyár

  Nyár


Nyár kacsint be az ablakon

egy tikkadtságos hajnalon,

fénye a redőnyt törve át

magával füröszt hűs szobát.


Paplant ébreszt és takarót,

lajháros-lusta ágylakót,

tarisznyájában új virág,

nem kap a szirma hőgutát -,


s van benne friss vakáció,

egy tópartra szánt rádió,

fecskék cikázó röpte száz,

veríték-lázas kerti ház…


A dinnye tőle cukrosul,

nevet a Nap rá huncutul,

izzad az erdő, fű, a rét,

patak párolog, és az ég

szinte önmagát fényli szét.


Vihar, ha orvul mennydörög:

kugliznak fönn az ördögök,

fürge felhő száll, dús-esős,

lenn fű között időz az őz,

hisz’ messzi még az ősz, a csősz.

          / Balogh József   /

                                            






Nemes Nagy Ágnes: Nyári éj

 Nyári éj

Emelkedik a lassú tenger.

Az álom sűllyed, olvadok.

Tárt ablakunk alatt a mélyben

a júniusi éj csobog.



Üvegzöldszínű habja szélén

mint fel-felbukkanó halak,

a csillagok kecses csapatban

csobbannak és villámlanak.



S a fák között – kövér korállok

árnyékot-lengető bogán,

haján világító moszattal

átúszik lassan Szent-Iván.

           

   /  Nemes Nagy Ágnes /



Petőfi Sándor : Mint felhők nyári égen....

MINT FELHŐK A NYÁRI ÉGEN...


Mint felhők a nyári égen,

Érzeményim jőnek-mennek

Majd fehéren, majd sötéten;

S egy sem áll, egy sem pihen meg.

Hova mennek? honnan jőnek?

Nem tudom, nem sejthető;

Hozza és elfúja őket

Az örök szél, az idő.



A szerelem fellegéből

Hulltanak reám villámok;

A barátság fellegéből

Záporesők szakadának.

Zápor és villám multával

Csendes tiszta lett az ég,

S a másik perc fuvalmával

Ujra felhő érkezék.



S a felhők, habár fehérek,

Árnyat akkor is csak vetnek.

Majd ha én oly időt érek,

Hogy felhőim megrepednek!

S széleikre rózsaszínben

Száll az égő napsugár,

S ők úgy állanak fölöttem,

Mint megannyi tündérvár!



Oh ez idő el fog jőni,

Amidőn majd szerelmemnek

S barátságomnak felhői

Rózsaszínben tündökölnek;

Hanem akkor már indulhat

Temetésemre a pap,

Mert ha a felhők kigyulnak

Lemenőben van a nap.



Szalkszentmárton, 1846. április 10-24.

                                                             


Komjáthy Jenő : Májusi reg

MÁJUSI REG



Nézd, kedvesem, a rét, az erdő

Milyen bübájban ég,

A táj milyen gyönyört lehellő,

S mily mámoros a lég!


Mily harmatos, mily friss a rózsa,

Hogy csattog a madár,

S mily pajkosan lejt a sióra

A fürge napsugár.


Mily puha, bársonyos a pázsit,

Mily enyhadó a lomb,

A léglakó hogyan cikázik,

Hogy ömleng és csapong.


Hogy zümmög, zsong, zeneg a légkör,

A föld mi dús, pazér!

A szem kigyúl a büszke kéjtől,

S a szív imára kél.


Mily balzsamot lehel a szellő,

Ah, milyen illatár!

Ott keleten a kósza felhő

Biborruhába jár.


És milyen új, mily üde minden,

Mily ifjan ragyogó!

Mit érezek, mit látok itten,

Az ki se mondható.


Oly bűvös reg, oly szent tökélet,

Milyen még nem vala;

Az éden ez talán, az élet

Legelső hajnala.


Ez nem a tegnap, nem a régi,

Elkoptatott alak:

Mostan születtünk, most jövénk mi

E fényes színre csak.


Nincs múlt, sötét idő mögöttünk,

Itt minden dús jelen;

Az élet ormán, ott fölöttünk

Virraszt a Végtelen.


Ó, hallga, hallga! Milyen érzés,

Mily bűvölő zene!

Mintha szivünkkel a teremtés

Összhangban zengene.


Milyen jóságos, nézd, a napnak

S fönséges arca ma!

Milyen csodás vágyak ragadnak

El minket, Éloa?


Ily bűvös reg, ily szent tökélet

Még sohasem vala;

Az éden ez, bizony, az élet

Legelső hajnala.


Úgy érzem, hogy minden, de minden

E percben születék -

És e dicső világot Isten

Mostan teremti épp.


/  Komjáthy Jenő   /


[Szenic, 1892.]


                                    







Heinrich Heine : Megjött a május

Heinrich Heine

Megjött a május


Megjött a május íme,

virágba borult a világ,

felhőcske rózsaszíne

a kéket üdén szeli át.



Versengenek énekökkel

a csalogány s a rigó,

füvön bárányka szökdel,

szökdelni, dalolni jó.



Én nem teszem azt se, ezt se,

a friss gyep: vánkosom.

Halk csendülés nagymessze,

álmatlan álmodom.

/   Ford  :Nadányi Zoltán   /