Domokos Jolán : December

 December

Gyémánt-könnyes jégvilággal

köszöntött be a karácsony,

pihe-puha hótakaró,

fehér bársony ült a tájon.


Csupaszra vetkőzött fákkal

a napfény nem szeretkezett,

erdő mélyén és határban

szél úr hópelyhet kergetett.


Decembernek lélegzete

sűrű, tejes ködbe fagyott,

felhők mögül a fény kibújt,

megérkeztek az angyalok.

            / Domokos Jolán /                          


Heltai Jenő : December

  December


Nem pesti hónap: budai hónap,

Kisvárosi, falusi hónap,

Nem jazzal, rádióval hangos

Vásáros, mai hónap:

Százév előtti, régimódi, biedermeier hónap,

Gyermekéveink hónapja,

A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,

A Megfagyott Gyermek hónapja,

És Andersen kis gyufaárus lányáé,

A fehérszakállú Mikulásé

És a kisded Jézusé,

Jóság és szeretet hónapja,

A megfogyatkozott jóságé és a

megcsappant szereteté.

Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,

Nincs, aki újra befűtse.

Didereg az Ember,

Haldoklik a világ.


Ez a melegségre szomjas jégvilág,

Mely időtlen idők óta koldusan nyeli

Az áldott Nap maradék-tüzét,

A türelmes föld gyérülő szenét

És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.

Hová lett az isteni kenyér,

Mely azért volt, hogy mindenkinek

Jusson belőle egy karéj?

Alig maradt belőle egy decemberre való

Egy napra való

Egy estre való,

Egy karácsonyestre való!

Talán imádkozni kellene!

Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,

Megfogni egymás kezét,

Összebújni, egymást megölelni

És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,

Új tüzet rakni új jövőhöz

És friss kenyérsütéshez.

           /  Heltai Jenő /




George Bacovia;December

December

Nézd, hogy ha havazik december...

Szerelmem, figyeld az ablakot!

Szólj, hozzanak még parazsat,

halljam a tüzet, hogy pattog.

A kályhához közel hozz széket,

kéményben a vihart hallgatnám -

vagy napjaimat? de ez mindegy-

megtanulnám szimfóniáját.

Szólj még, hogy hozzanak teát is,

és bujj ide mellém, kedves!

A Sarkról olvass nekem bármit,

s havazzon... a hó eltemessen.

De jó meleg van itt nálad,

Szent minden, mi díszíti szobád,

Nézd hogy havazik december...

Ne nevess... csak olvass tovább!

Nappal van s micsoda sötétség...

Szólj hát, hogy hozzák a lámpát.

Nézd, a hó, akár a kerítés,

S dér lepte az ajtónak zárját.

Én nem megyek ma már el innen...

Özönvíz előtt se után:

Nézd hogy havazik december...

Ne nevess... csak olvass tovább!

        /  George Bacovia  /

                                       


                               



December:Ez a hónap az ünnep

 December


"Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel dobogó szívvel megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani: s még mindig várok valamire."



          / Márai Sándor /



Pécsi Ágnes : Majd felkérem a Mikulást

 Majd felkérem a Mikulást...


...fel én, egy táncra,

na jó, előtte koccintunk,
jó kis meggypálinka várja,
kicsit dumálunk,
pihenjen, ha fáradt,
...ej, de aztán
járjon ám a lába!

Jóban vagyok vele,
olyan apás, papás,
szeretem az öreget,
jókat mesél, az ám!
Tele van a szíve
annyi, de annyi
gyermekszóval,
közben csillog a szeme,
ahogy csak mondja, mondja...

Meg aztán bevallom,
olyan jó bújni
oda, ahhoz a subához,
őt erősen átfonni,
olyan melegem lesz,
olyan jó érzés,
csak úgy lüktet az a szív,
jóságos érintés!

Már múlt évben
meg előtte meg előtte
terveztük a táncot,
ej, de mindig meglépett,
mert mennie kellett,
mindig sok a dolga,
ilyenkor nem ér rá,
elrepül az a fél óra.

Pedig most nem menekül,
meg is írtam neki,
már gyakorlom a lépést,
jó lesz, ha ő is követi,
Kék Duna ritmus,
egy, kettő, három,
négy, öt, hat...
jaj, de várom,
apóval egy jót táncoljak!

  /   Pécsi Ágnes /
                            




Papp Bianca : Decemberelő

Decemberelő


Le érett már a sok gyümölcs

öregesen süt ránk a Nap

levél hullva - gyarapítja

- út fövenyét beborítva -

rőt színű, puha szőnyegét.

Lépések a kerti úton

zizzenve, lassan elhalnak

mókusok a fenyőágon

fázósan összebújnak,

rigó matat az avarban

pakolja a sok levelet

bogyót remél még alatta,

amit ripsz-ropszra megehet.

Ablaküveg dísze is más,

parányi csizma, kis cipő

kandin mozdulgat a függöny

Mikulás mikor jössz elő?

       /  Papp Bianca  /
                                 


                           







Alb Antal Kevesebb : November

 November


Sóhajt a rét, az erdő követi,

Reccsen az ág a szél tördelgeti,

Csöppje hull a hónak, hideg a táj,

Bújj közelebb kedves, a tél dudorász.


Zizzenve lép a hajlott korú tél,

Tekintete a hidegről mesél,

Lelke remeg, a szíve kőkemény,

Márvánnyá lesz a föld, s hófehér.


Csattogjon szárnyad, ha már földet ér,

Lábnyomod legyen csupa hófehér,

Jéghideg szíved egy idegen hely,

November, ha újra megérkezel.


            /    Alb Antal Kevesebb  /



November

 November


A télbe úgy lépünk e napokban, mintha egy komor mondakör valóságosan életre kelt volna. A tél egyszerre mondakör és barlang, kissé betegség és kissé városiasság, s ugyanakkor vannak benne fókák, rozmárok, átutazó külföldi énekesek, diplomás hólapátolók, van benne kamillatea és forralt bor, s van benne fülledt és szorongó várakozás, mintha magunkra maradtunk volna a világban, egyedül sorsunkkal, mely zúzmarás és komor.

Novemberben sértődötten kezdek élni. Kezdődnek az irodalmi felolvasások, melyek untatnak, kezdődik az a csendes és szanatóriumszerű szobaélet, mikor úgy ébredünk a szürkén-nyálkás reggelre, mint a betegség napjaira, kezdődik a mesterséges fény és mesterkélt hő időszaka.

                                                   



                                                             



Rácsai Róbert: Itt van a november

Itt van a november


Lusta pihe száll fehéren,

alszanak egy zöld levélben

a kerti barackfák.

Durván harap a levegő,

számomra alig hihető,

hogy érzem illatát.


Vége lett a hosszú ősznek,

dermesztő hónapok jönnek,

talán el sem hinnék,

hogy elmegy, bár nem örökre...

Csak ólmos, jéghideg ködbe

bújik a hegyvidék.


Reggelre ráfagy a pára

a vénséges szilvafára

a csendes udvaron;

fülelek: hogyan, s mit beszél

nekem a csípős, téli szél...

Zúgását hallgatom.


Alattam megroppan a dér,

jövőre úgyis visszatér

a napsugár-tenger.

A fákhoz temetem magam,

addig nekik súgom szavam:

Itt van a november.


/  Rácsai Róbert /

                            


Várnai Zseni : Novemberi napsütés

Novemberi napsütés


"Délben mégis győzött a nap sugárka,

az ősz ködét átfúrta, mint a dárda

s a szürke ködmön fénylő díszt kapott

magára tűzte ékül a napot.

S míg a fénygömb ott tündökölt az égen

én földi porszem megigézve néztem,

olyan volt mint egy óriási mosoly

s szerte foszlott tőle a ködgomoly.

Így harcol ő a köddel és sötéttel,

s mikor a föld elfordul tőle éjjel,

ő akkor is ott virraszt őrhelyén,

s rést vág az egek sötét függönyén.

Ó, jól tudom, hogy nem miattunk fénylik,

de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik,

belőle árad minden, ami élet:

a kezdettől változó őstenyészet.

Tudom, de mindig újra meg csodálom,

mikor áttör a ködlő láthatáron,

tavaszidőn dicsfényben tündökölve,

s ősszel, mikor búcsúzva néz a földre." 

          

                           / Várnai Zseni  / 

                                                     


               

Novemberben


"A magány nehéz. Novemberben kinézni reggel a szürke derengésbe, kijönni a tornácra -, és nincs senki, senki. A hegyoldalon barna levelekre szürke köd telepszik. Ezt az érzést csak a legerősebb ellenméreggel lehet gyógyítani. Mi az? A tudat, hogy az ember egyedül át tudja élni a világ legnagyobb szépségeit, éspedig nem képzeletben, elégtételként, hanem, mint az örök egy, aki a legközelebb áll a mindenséghez. Az ember csak közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet Isten."

         

                          /  Hamvas Béla  /

                                                        


                              

Ady Endre:Hervadáskor

Hervadás

Hervadáskor, pusztuláskor,

Novemberi dérhulláskor

Tinálatok, lent a kertben

Ránk hullott a falevél.


Az öreg fa hervadt lombja

Mintha nékünk szólott volna,

Mintha minket intett volna:

Vigyázzatok, jön a tél!


Hervadáskor, pusztuláskor,

Novemberi dérhulláskor,

Visszasír a lelkem hozzád,

Szép szerelmem, kedvesem.


Mintha ott a kertben lennék...

Száll a levél, száll az emlék,

Szálló levél, szálló emlék

Körülrepdes csendesen...


Hervadáskor, pusztuláskor,

Novemberi dérhulláskor,

Tinálatok, lent a kertben

Most is hull a falevél.



Most is hervadt a fa lombja,

De most mintha sírva szólna:

Ugye, ugye nem hittétek,

Rövid a nyár, itt a tél...


             / Ady Endre /




 

Viszlát Október !

Viszlát Október!


Egy újabb hónap búcsúzik ma!

De ne bánd, hogy most ez is itt hagy!

Hiszen a napoknak ez a dolga egymást váltják szépen sorba!

Most már kevés levél van a fákon, s hamar jön a sötétség, az éjszaka, az éjszakai álom!

De te kedves hónap még benne vagy szívünkben, hiszen oly sok szép dolog történt!

Volt nevetés, volt sírás, de öröm is volt bizony ám!

Most búcsút intesz te is, viszlát egy év múlva újra várunk rád!

Most nyomodban itt van már novemberben ami sok reményt hoz majd az életben!

Mert lesz ha úgy akarjuk sok mosoly, s boldog pillanat!

Igaz a nap már lassabban ébreszti a hajnalt!

De nekünk csodákkal teli pillanatokat hozhat, csak éljünk mindig boldogan!

Maradj még kicsit drága október, s legyen az utolsó napod csodaszép!

Mert van aki téged ünnepel ma még!

Csodás legyen november igaz már hidegebbek lesznek a reggelek,

de legyen benne mindig nevetés, legyen benne szeretet ami életünk végéig elkísér!

Csodás hónap viszlát október!

                                                






 

1956 október 23

1956 október 23

A 56-os forradalom





Az 1956-os forradalom Magyarország népének

a sztálinista diktatúra elleni forradalma

és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadság harca,

amely a 20. századi magyar történelem

egyik legmeghatározóbb eseménye volt.


A budapesti diákok

békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án,

és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával

fejeződött be november 10-én.





 

Hajas György: Október

Október

Október reggel ezernyi színnel

Búcsúzik a nyártól a fény,

Vad felhők rongyán átküzdve lángját,

Csillan a tó tört tükörén.


Október eljött ónos esőkkel

S szobámba kényszerít a szél,

Elbúcsúzott a kedves ágtól,

És sárba hullt egy falevél.


Október itt van, hűvös a hajnal,

Telet idéz a fagyos éj,

A galagonya izzó ruháját,

Pirosra csókolta a dér.


Október estén sárgán világol

Ablakok párás üvegén,

Meleg otthonok szeretet-mécse.

Csak kint van fagy, csak kint lesz tél.

         / Hajas György  /

                                     


 

Radnóti Miklós : Október végi hexameterek

 Október végi hexameterek


Táncosmedrű, fehér nevetésű patak fut a hegyről,

táncol az őszi levél s taraján kisimulva elúszik.

Nézd csak, az árnyban a som fanyar ékszere villog a bokron

s villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel.

Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassú okosság

tartja az égen, hogy le ne hulljon: félti aranyát.

Lassú, okos vagyok én is e lassú, okos ragyogásban,

féltelek én is a tél hidegétől, tűzifa gondja,

téli ruhák vak gondja növekszik, apad szemeidben

s mint a lehelet futja be tükreit, árad az álmos

bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik

s ébred a csók. Feketén jön a hó, jön a tél, feketélnek

sarkai máris az őszi nagy égnek, a hajnali órák

léptei már sikósak. Gyere hát elaludni az esték

hosszú szakálla alá: nézd, gyermeked is vagyok én, de

felnőtt, nagy fiad és szeretőd, fele gondra is érett,

nemcsak a versre komoly. Fekszünk majd s hallgatom éji

füllel a szíveden alvó gond ütemét a sötétben.

Hallgatom és várok. S mint ifjú gólyafióka

ősszel szállni tanulván meg-megbillen az égen,

forgok a bő heverőn. S lassan tovaszállok a jajjal.

Átveszem és ütemes dobogása elaltat, elalszunk, –

ketten az egy gonddal.S míg elkap az álom, az éjben

hallani, csapdos az ősz nedves lobogója sötéten. 

            / Radnóti Miklós /

                                            


Október: Mindszent hava

 Október a 2. őszi hónap a naptár szerint

és az 1. teljes őszi hónap csillagászati szempontból.

Időjárásunkban e hónapban már jelentős változások következnek be

a nyári időszakhoz képest, igaz a hónap elején még

jellemzőek a tipikus “vénasszonyok nyara” vagy más néven

indián nyári” napok.

A népi időjóslás szerint október, azaz Mindszent hava

ha zivataros, hideg és szeles lesz a tél.

S a jövő tavaszra is jövendöl:

úgy tartják, hozzá hasonló lesz majd a március időjárása.

Ha októberben még meleg van, annak a „böjtje”

egy hideg februárral jön el, az októberi hideg szelekért viszont

enyhe január fog kárpótolni.

                         





Tóth Árpád: Október

Október

 
A levegő hideg, kék és merev,
S sziszegve metszi éles cirpelés,
Mint bánya mélyén a kék érceret
A zengő fúró. Már a fény kevés.
A sötét ég tisztára van seperve,
A láthatár fakó vonal, üres, -
Vízszintes közönyét ezüst s veres
Tornyok nem gyújtják fel már. Komor este.
 
Október. Pompa és szín nincs tovább.
Ó, mikor még arany fény lihegett,
S tömör bíbor és roskadó brokát
Fedte a kéjes, ájult ligetet...
Már meztelen az erdő. Véges végig
A züllött úton roncs, bú és szemét.
Korhadó tönkök. Egy nyirkos, setét
Kórón vén varjú hamvas hasa kéklik.
 
Ősz, fáradt isten! - csendes és unott,
Kinek halavány ujjaid közül
Arany hullt, s már aranyaid unod,
Szeretsz-e? - lelkem hozzád menekül.
Szemed sárga, hűvös nézését küldd le
A szívemig a hervadt végtelenből,
Ím hozzád búsan és keserűn leng föl
Eltűnődésem lassú tömjénfüstje...
 
Mért élek én - s boldog mért nem vagyok?
Mért fáj ez örök, tűnődve kuporgó
Magány? - és máskor mégis mért sajog
Magányért lelkem? Ó, lélek, te forró
Tropikus homok! mért hajtasz virágot:
Gyönyörű vágyat s jaj, gyökértelent?
Arany gyümölcsöt a nagy őszi csend
Nekünk nem hoz, csak bút, beteg sirámot...
 
Ó, ez a vak, szeszélyes földi élet
Adott-e kincset, mely ma is enyém?
Vagy, mit ha bús szemem vizsgálva nézett,
Nem halt el róla szomorún a fény?
Mily szent iramban nyargalnak a lázak,
S mily sánta mind a beteljesedés...
Ez hát az élet-lecke? - e kevés
Bölcsesség? - ez a lemondó alázat?...
 
És mégis, míg elnézem csendesen
A vízesést, mely mint roppant szalag,
Ezüst gépszíj egy örök kereken,
Az esti sziklán zúgva leszalad,
- Kitárja újra reszketőn, sután
Kelyhét a vágy, a lélek bús virága,
Az árva, bíbor kelyhet minden drága
Nagyszerűségek napfénye után...
 
És fáj az elmúlás... mint egykor, régen,
Mikor még mint gyerek, szelíd, zömök,
Ebéd után, kora őszi sötétben
Ültem az elhagyott asztal mögött:
Szomorkodtak a félbehagyott étkek...
Poharak alján tompa tűz... a torta
A halvány tálcán búsan bújt csoportba...
S egyszerre, furcsán, szememben könny égett...
 
1916
      Tóth Árpád