Tavaszias
mosollyal köszönt
rám a Január.
Belém
karol vidáman s az orromnál fogva vezet.
Csalókán
langy szellő
kacagva cibálja
meg ingem.
Elsuhan
a bokrok között s csalfán visszainteget.
Kis pocsolyából egy tükörkép kacsint vissza rám.
Két
lépés közt szület újjá egy ezeréves dallam.
Széttárom
karjaim, mint gyermek, mikor repülni vágy
s
elhalkítom szívem, hogy csak a dobok hangját halljam.
Öreg
platánok mormolnak imát az ég felé.
Hófehér
felhők
közt
játszik bújócskát velem a Nap.
Lyukas
zsebemből
szöknek
elhessegetett álmaim,
csak
egyetlen egy a szívemben, mely titkon megmarad.
/ Kelemen Zoltán /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése