A tavaszi virágok

Horváth István: Száz meg száz kis napocska

Száz meg száz kis napocska

Selyemszálú fű tövében

százezer kis nap a réten.

Virít sárgán és nevet.

Mit gondoltok, mi lehet?

Pitypangvirág sárga szirma

kacag a kék égre nyílva.

Szára növésnek ered.

Mi lesz abból, gyerekek?

Gyermekláncfű karikája,

ha van, aki megcsinálja.

A föld legszebb lánca az,

mert kovácsa a tavasz.

         / Horváth István / 

Farkas Éva: Magányos virágok

Gárdonyi Géza: Liliomok

 Liliomok

Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni

akarta a földet, csupa fűvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot

vegyített a fű közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és

ezerféle alakú és színű virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa

el! A rózsa talán mégis a legszebb. De a liliom meg csupa rejtelem. Honnan

veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérségét? A földből? A föld fekete.

És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen.

Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik.

Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb. Miért? És nappal zárva van az

illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közeles-közel,

hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok

csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a

sötétben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet. Mért titkolódzik nappal?

Miért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? illatosabb más virágoknál?

       /    Gárdonyi Géza  /

Tudod,hogy soha ...

Tompa Mihály : Ibolya

Az  ibolya  álmai

Ah  én boldogtalan, kicsiny virág!

Ki élek búsan, észrevétlenül:

Nem jő én hozzám szellő, napsugár

A pillangó is rajtam átrepül;

Csak néha látom a kéklő eget,

Ki szeretettel adta színemet,

Fölém kinyúlnak a sötét gallyak;

Elém írígy, rút füvek állanak,

Még a szép világot sem láthatom:

Ah, én boldogtalan vagyok nagyon!

Szép tavasz-estén a kis ibolya

Sorsa felett imígy panaszola,

S írígylő gondolattal átfutott

Szegfűt, violát, rózsát s liliomot.

A hold fölebb fölebb, majd délre hág,

S még ébren van a merengő virág;

A lágy szellőben ingó bokrokon

Reszketve omlik szét az éji fény,

Végre elaludt e gondolaton:

Ah, bár vadrózsa tudnék lenni én!

Beteljesült. Álmában rózsa lőn,

Vadrózsa, nyílt s szellős halomtetőn;

Üdvözletére lepkék jöttenek,

Fejét ringatták dalló lágy szelek.

Előtte délibábos messzeség,

Felette a menny, nyájas, tiszta kék,

Az ég kék földjén arany sugarak,

Melyek reá, ragyogva omlanak.

Örült, hogy hintáztatta a szabad

Légben a karcsú ékes ágakat.

Boldog volt a virág s szólt csendesen

Látván virágit, lombját s tövisét,

Virág, lomb ékesít; a tüske véd,

Szépség, ifjúság, hatalom velem!

De nemsokára a vidék felett,

Tornyosultak sötétlő fellegek;

A sebes zápor gyorsan megered,

Leverve róla szirmot, levelet.

Majd zúgó szél üvölt, - vadrózsa árva

Fejét a föld szennyes porába mártva.

S míg álmodnék kevélyen, boldogan:

Ifjúság, szépség, veszve, veszve van!

Ő puszta kóró, él, de halva már,

Reá undok pók hálót kötni jár;

De íme látja, hogy csak álmodott...

Oh, - felsóhajt: vadrózsa nem vagyok!

És újra csendes, holdas este lett,

És újra mély ábrándba mélyedett:

Ah, a mező olyan vad, néptelen!

Belül, a kertben volna jobb nekem:

Holott hű gond s szorgalmatos kezek,

Ápolgassanak és növeljenek,

A hajnalkának boldog élte van:

A gyámvesszőre felfut magasan,

Ha a rút szél jön, megkapaszkodik...

S elszenderülvén így álmodik:

Hajnalka volt. Virággal teljesen,

Sugár szil ágait ölelte fenn,

Amelynek erős, lombos alkata

Zúgó szelekkel zúgva dacolva.

És boldog ő! midőn virága hull:

Utána fájó szívvel nem sóhajt,

Eljő a hajnal, visszaadja majd...

S egy elvesztettért tízzel gazdagul.

De megdördül az ég nagy hirtelen,

Villám cikázik bús felhőiben;

Egy pillanat... s az égi tűz lesújt,

Csapása tör, ront, - izzó lángja gyújt...

A büszke szilfa forgács és szilánk, -

Ledönti, meggyújtva az égi láng;

Szegény virág! indája fonnyad, ég...

De íme látja: hogy csak álmodik,

És hosszú, halk lélegzetet vesz:

Ah, jó hogy nem vagyok hajnalka sem!

És harmadízben szállt alá az est;

Ábrándba mélyedt ismét örömest

Bokor tövében a kis ibolya.

S most a fehér liliomra gondola.

Ah, oly magasan nem jó állani!

Oda járnak az ég villámai,

Melyeket a fenség magára von...

Legyek én, legyek fehér liliom!

S megvan. Álmában úgy látá magát:

Mint a kert karcsú fehér liliomát,

Magasan nem állott mások felett,

De látott napsugárt, kéklő eget.

S ő, ez átváltozásnak általa

Igen kevély, igen boldog vala!

Mert minden illat s bűbáj, ami csak

Kebledben rejlik, óh jó anyaföld!

S mit a napsugár szirmaikba szőtt

A tavasz ifjú szép viráginak:

Mindaz egy-magán egyesülve van!

És áll a liliom büszkén, boldogan.

A kertbe három ifjú hölgy jöve,

Telvén a sok virágban öröme,

S megszólal egyik ékes hajadon:

Ah! milyen bájos ez a liliom!

Ugyan törjük le, s szörnyű félelem

Fogja el a hallott beszédeken;

Szorongásban telt aztán élete...

Ha nyílt az ajtó: ő már reszketett.

A kertbe majd egy gyászos nő belép,

Könnyek borítván bánatos szemét,

Mályvát, rozmaringot, szegfűt szaggatta,

És letörve volt a kert lilioma!

Gyászos terítőn, benn halvány halott,

Halovány kis leányka nyugodott,

Ennek merev kezébe adta őt,

Hol irtózata s kínja egyre nőtt.

Keskeny koporsót hoztak azután,

Belé-záratván a virág s leány;

Rögtön setét lőn. ő a holttal ah!

Hullván a hajnal hűvös harmata,

Felébredt, és szólt a virág, szegény:

Hála, hogy vagyok kis ibolya én!

Jobb nékem itt a bokrok enyhiben

Szerényen élni s észrevétlenül;

Hol szaggató kéz és zápor nem ér,

És a vihar bántatlan átrepül.

Fedezz el, lágy fű s leveles bokor!

Folyjon kis éltem, amiképp folyt:

Ne legyek én rózsa, vagy liliom;

Legyek illatos szerény ibolya!

         / Tompa Mihály  /  

Ágh István: Aranyeső

Ágh  István : Aranyeső

Kun Magdolna: Magnólia fák

Magnólia fák

Tavasszal, ha kinyílnak

a magnólia fák

és vágyott erdőnkben meghallod

a madarak dalát,

vedd elő zsebedből nálad

hordott képem,

mely visszatükrözi

láthatatlan énem

s az átszüremlett napláng

vérszín sugarát.

Ha a fotóra hullna

egy fáradt szemű könnycsepp,

mely tudatodba rejtett

egy régen volt szerelmet,

pár pillanatra simítsd meg

ujjaiddal arcom,

s meglátod attól,

én is rád mosolygom,

mert hinned kell, hogy ott leszek

az ágas-bogas fákban,

a szél hordta eső viharillatában,

felrepedt aszfalton, göröngyös úton,

jelenben, jövőben

eltöprengett múlton,

hisz mindenhol féltéssel lépem

lábaid nyomát,

hogyha tévúton is jársz,

soha ne feledd el

a hűség

szív-szavát

       / Kun Magdolna /    

Szilágyi Domokos :Áprilisi mondóka

Áprilisi mondóka...

Április elseje,

bolond nap,

kedvére tesz minden

bolondnak.

Április elseje

csodás nap -

kerítsük sorját a

csodáknak:

Este kél föl a nap,

nem máskor,

elalszik az eb-ól

kutyástól.

Kakukk költ fészkében

verebet,

macskára vadásznak

egerek.

Vakondék vízparton

napoznak,

gímszarvas kopót űz

naphosszat.

Sündisznó sündörög

le és föl:

megretten minden kis-

egértől.

Meggyúl a hó,

ég nagy lánggal,

makkot terem

árvalányhaj.

Liliomot

nyit a kőris,

dorombol a

macskakő is.

Kemence megy

kódorogni,

kutyatejet

legel Bodri.

Róka búvik

tacskó lyukba,

tűzre rossz fát

nem tesz Jutka.

Farkast lenyúz

göndör bárány,

cukrot vesz az

irha árán.

Méz vadászik

medvére,

nyalogatja

kedvére.

Csillog-villog

a sötét,

puskát lődöz

a sörét.

Szilvát érlel

a kopár

sziklatetőn

a gyopár.

Nyúl ebédel

agarat,

pocegér sas-

madarat.

Pulit terel

a birka,

leckét magol

az irka.

Szakácsot főz

az ebéd,

gazda szolgálja

ebét.

Vérest süt a

vérmedve,

alma búvik

féregbe.

Galamb elejt

vércsét,

pondró, csimasz

jércét.

Horgászt fog a

harcsa,

hogy a vízben

tartsa.

... Lám, egymást érik

a csodák!

Szerencse, hogy csak egy

napon át.

/ Szilágyi Domokos /       
                                     

Bolondos április !

Eljött végre április !

Eljött végre április!

Április kissé bohókás, vicces kedvében jár, hol melegség, hol hűvös napok vannak!

De boldog a szívünk, hiszen nyíló virágokat látunk sorra, rügyeznek a fák, virágok illata járja át a keretet!

Április, te kedves kis hónap, hozz reményt az embereknek, hozz újra szép pillanatot, hogy újra szabad legyen minden!

Csodás reggel ahogy a madarak dallal törik meg a csendet!

Csodás ha mosoly van, van remény,mert újra szabad lesz minden!

Álmaink, vágyaink bennünk élnek és hogy ezeket el is érjük hinni kell benne!

Csodaszép pillanatot mindenkinek!

Lona                            

Április eyg szerelmes kamasz

Április egy szerelmes kamasz

Rúzsa Magdi : Április

 Április

Nézz az égre, mondd, hogy látod

Fejünk felett csillagzátony

Feküdj hanyatt, egyszer élünk

Erről többet nem beszélünk

Nem beszélünk

Körbe-körbe, egyre feljebb

Veled menni vagy elengedni

Szép az arcod, szép a ráncod

Szép az élet, nézd, hogy táncol

Várlak, s ha majd húsz év múlva látlak

Lehet, hogy ugyanúgy megkívánlak

Mint április elején

Április elején várlak

S ha majd húsz év múlva látlak

Lehet, hogy ugyanúgy megkívánlak

Mint április elején

Lassan lépkedj, utolérlek

Hajolj közel, már nem félek

Már nem félek

Kék szemedben, én egyedül

Gyereklelkem veled serdül

Veled serdül

Várlak, s ha majd húsz év múlva látlak

Lehet, hogy ugyanúgy megkívánlak

Mint április elején

Április elején várlak

S ha majd húsz év múlva látlak

Lehet, hogy ugyanúgy megkívánlak

Mint április elején...

Maradj így most

Maradj így, most jó

       /  Rúzsa Magdi   /

Áldott ünnepeket kívánok!

Minyó Ferencné : Április...

 Április....

Füttyöskedvű suhanc, bolondos április,

Hol megvidámítasz, hol meg elszomorítsz.

Leparancsolod a kabátot, kendőket,

Majd a fényes égre hófelhőket görgetsz.

Sűrű pelyhekben hull, már mindent beterít,

Havas levelek közt didereg a jácint.

Tölcséres forgószél elfújja a felhőt,

A nap aranyporral hint be mezőt, erdőt.

Szitakötő köröz, madarak trilláznak,

Nárciszok szirmain pillangók hintáznak.

Virágzó gyümölcsfák fehér menyasszonyok,

Rózsaszín barackok a nyoszolyólányok.

Selyembársony gyepen gida ugrabugrál,

Bégető barikát megkerget egy gúnár.

Dörgő morajlással felhő közeledik,

Villámok cikáznak, záporeső ömlik.

Elvonul a vihar, kunyhók és paloták

Fényesre mosatva az ünnepet várják.

Sonka fő, kalács sül, a tojást hímezik,

Az ünnepi misén majd megszenteltetik.

A húsvéti gyertya lángját lobogtatja,

Tömjénfüst gomolyog, zeng az alleluja.

Zúgnak a harangok hirdetvén az igét,

Krisztus föltámadott! S elhozta a békét!

                                 /  Minyó Ferencné /

                                                                

Népi mondóka: Április

Népi mondóka

Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

 Áprilisi capriccio

Az útszél: csupa pitypang,

A bokrok: csupa füttyhang.

Rigó fuvoláz; rája tíz

Zugból is felcsivog a csíz.

Hallgatja még a rest éj

Félálmában a kastély,

Emelve tornyát álmatag,

Mint nyújtózó kart, bár a nap

Elönti friss arannyal.

A parkban - rőt aranyhal, -

Kövér úr sétál lebegő

Hassal az édes levegő

Árjában, sportruhája

Most szelídség csuhája,

Mert még nem kezdi üzletét

És tőzsdetippektől setét

Agyában a mohóság

Helyett valami jóság

Zsendül, mint egy kis korai

Tavaszi virág szirmai,

Melyek, sajnos, lehullnak,

Ha majd e drága úrnak

Súlya alatt új és remek

Autója bőgve megremeg...

Ó, áprilisi út-szél,

Tréfás, arcomba fútt szél,

Rügyecskék, zöld acél-rugók,

Ó, fuvolás aranyrigók,

Ó, csermelyhangú csízek,

Illatok, édes ízek,

De jó most elfeledni, hogy

Az élet rút és vad dolog,

Hogy itt, amennyi arc van,

Megannyi csúnya harc van,

S hogy botrány lenne, aj aj aj,

Micsoda cifra, szörnyű baj,

Ha most, annak jeléül,

Hogy tavasszal megbékül

Szegénység, bánat, szenvedés,

Belépnék e szép kertbe, és

 Áprilisi merénylő, -

A hájas úrnak fénylő

Búbjára rábökném szelíd

Öklöm vidám barackjait...

      / Tóth Árpád  /       

Április bolondja

Április bolondja az, akit általános népszokás szerint ápr.1

Április bolondja az, akit általános népszokás szerint április 1-én tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kikacagják. A szokás eredetét nem tudják biztosan. Mondják, hogy az április hónap csalfa, változó volta adja magyarázatát; de azt is említik, hogy egy ősi kelta szokás maradványa, mikor is április kezdetén bohó, vidám tavaszi ünnepeket ültek.