Tavasszal, ha kinyílnak
a
magnólia fák
és
vágyott erdőnkben
meghallod
a
madarak dalát,
vedd
elő
zsebedből nálad
hordott
képem,
mely
visszatükrözi
láthatatlan
énem
s
az átszüremlett napláng
vérszín
sugarát.
Ha
a fotóra hullna
egy
fáradt szemű
könnycsepp,
mely
tudatodba rejtett
egy
régen volt szerelmet,
pár
pillanatra simítsd meg
ujjaiddal
arcom,
s
meglátod attól,
én
is rád mosolygom,
mert
hinned kell, hogy ott leszek
az
ágas-bogas fákban,
a
szél hordta eső
viharillatában,
felrepedt
aszfalton, göröngyös úton,
jelenben,
jövőben
eltöprengett
múlton,
hisz
mindenhol féltéssel lépem
lábaid
nyomát,
hogyha
tévúton is jársz,
soha
ne feledd el
a
hűség
szív-szavát
/ Kun Magdolna /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése