Az ibolya ébredése
Bár
a hó még eltakarta,
vágyódott a szép tavaszra.
Felébredt a cinkeszóra,
s hópaplanját félretolva
kikémlelt ott, szép szerényen,
egy sombokor rejtekében.
Langy tavaszi szélre várva,
bimbót bontott zsenge szára.
Arany fényét rácsorgatva,
Nap színezte napról napra,
s hogy szép legyen éjjel álma,
Hold ezüstje szállt szirmára.
Kelyhére a pirkadattal,
harmatgyöngyöt szórt a hajnal,
abban mosdott minden reggel,
s megszáradt a napmeleggel.
Ha kibomló szirmát tárta,
szellő fürdött illatába',
szépségétől elbűvölve,
méhek dongták-zsongták körbe.
Híre futott; - Kinyílt újra,
a szép tavasz hírhozója!
Kék ibolya - szerény szépség -
elűzi a telet végképp.
/ Mentovics Éva /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése