Hónapokról versek ,idézetek .képek
Ilyenkor decemberben
Ilyenkor, decemberben
tiszta fehérben csillog a táj,
s az örökzöld fenyőre
ráfagy az apró jégkristály.
Ilyenkor, advent idején
csendesebbek az éjszakák,
ragyogó csillagok felé
szállnak a karácsonyi imák.
Amikor hópelyhek csókja
melenget szendergő világot,
szívekben ébred a szeretet,
s szelídek útján osszák a jóságot,
ilyenkor, decemberben
"megszáll egy titkos, gyönyörű ígézet",
a múlt legszebb emlékei
örömvasárnap mind elém sietnek.
/ Piroschka Irén Geng /
❄️🌲Erdei hírmondó - Didergő reggelen🎄❄️
Napokon keresztül kellett az erdő lakóinak nélkülözniük a Napocska mosolygó arcát, és sugarainak kellemes meleg simítását, ami egy picit jobb kedvre derítette volna őket. Tegnap este a szürke komor felhők észak felé robogtak nyomukban pedig a milliónyi csillag fénye ragyogott, és feltűnt az égbolton a Hold. Lassan, ráérősen ballagott az égen, hisz nem volt hová sietnie. Némán, szúrós szemekkel kémlelte a tájat, fényével pedig beragyogta a tél első estéjét és éjszakáját.
Az öregesen ballagó december pedig a sötétség leple alatt csöndesen megrázta ősz szakállát, amin a dér apró kristályai csilingeltek. Zenéjüket hallhatta bárki, aki ébren töltötte az éjszakát, aki némán kémlelte a tájat. Hangjuk olyan volt, mintha ezernyi apró csengettyű csenget volna.
Kora reggel, amikor a Napocska a keleti égbolton ébredezett, és lágy fénye bejárata az erdők, mezők ösvényeit tisztán látható volt az öreg december lépteinek a nyoma. Amerre csak járt apró dérkristályok pihentek, a fűszálakon, az ágakon, a természet minden lakóját csillogóan fehér ruhába bújtatta.
Fagyos volt a reggel, fogakat vacogtatóan hideg. Az ébredező madarak felborzolt tollakkal álldogáltak a fák, a bokrok ágain. Lábacskáikat bőszen emlegették, hol az egyiket, hol a másikat, mintha attól féltek volna menten az ághoz fagy. Csöndesen reppentek a fák sudaraiban, egyetlen hang sem hagyta el csőrüket. Azonban, ahogy a Napocska mosolygó arca egyre magasabbra kúszott az égbolton, sugarai pedig meleg érintésükkel a fák rengetegét simogatták, egy kis boldogság, egy kis jókedv járta át az erdő lakóit. Hiába terített a köd könnyed fátylat a tájra a kis tollasok boldogságát nem vette el.
Cinegék diskuráltak az ágak között, csuszka pár beszélte meg aznapi teendőit, nagy fakopáncs hagyta, hogy A Napocska körbe fonja fázós testét, az őszapók, a csízek népes csapata csacsogott egymásnak, vörös mellényes vörösbegy csetteget a bokor sűrűjében, egy szajkó pedig az ölyv hangját utánozva kiabált a tölgyfa ágainak védelmében.
Élettel, hanggal és egy kis jókedvvel telt meg az erdő december második napján a fagyos idő ellenére.
(Írta és a fotót készítette Miskolczi Tímea Panny)
DECEMBERI REGGEL
A vastag ég szobánkba lép
és puhán feldőlnek tőle mind
aprócska tárgyaink.
Ó, vasárnap reggel, te édes!
hat érdes reggel gondja ring
s kiúszik ablakunkon.
Mert hó ragyog kint és pehely
szöszös pehelyre szálldos újra,
fehérre hófehér.
Az utcai csenden át gyerek
piroska orráról beszél
sok gyöngyös szippanás.
Ó, lassú ébredés, óra
csengése nélkül, jó piszmogás
és hűvös, tiszta ing.
S mint a szabadság szerszámai,
csendben várnak ránk léceink
mélázó szíjaikkal.
*
Az ég a földig ér!
vonulj a hallgatag erdők felé,
komisz jövőd úgyis kisér
és sorsod úgyis lankadó,
mint holtra sebzett őzeké.
És holnap már lehet,
hogy utolszor tétováz ajkadon
elillanó leheleted
s halott arcodra sávokat
a hulló bombák árnya von.
/ Radnóti Miklós /
A tél, december kezét fogva, csöndesen ballag be a természet ösvényeire.
Léptei nehézkesek, szemei fagyosan csillogók, deres szakállából pedig
csilingelő jégkristályokat perget az erdők, mezők lakóira.
Kora reggelre fehér zúzmara ruhába öltözteti a sápadt fűszálakat,
a mély álmunkba szenderedett fák és bokrok kesze-kusza ágacskáit
hófehér dunnával takarják be a tájat.
Havat szórnék…
Havat szórnék a világra
így december közepén!
Havat szórnék a szívekre,
rájuk szállna a remény.
Akire csak a hó hullna,
érezné, milyen hideg,
de amikor elolvadna,
ébresztené a szívet.
A szeretet melegétől
lángra gyúlna minden szív,
s érezné, hogy szép az élet,
és most épp szeretni hív.
Ráébredni, hogy a világ
csak látszatra oly rideg,
de elolvad minden bánat,
ha egy szép szív lepi meg.
Gyertek majd ki a szabadba,
rátok is essen a hó!
Kapjátok meg üzenetem:
– Emberek, szeretni jó!
/ Aranyosi Ervin /
Télapó
Nagy hó alatt roskadoznak
az erdei fenyőfák,
s azt susogják, hogy valaki
erre repül – úgy hallják.
Minden
évben decemberben
erre siklik egy nagy szán.
Rajta ül egy öreg bácsi,
dér van hosszú szakállán.
Szánon
siklik, repül tova
ez az öreg bácsika.
Ki ébren van éjszakánként
talán meg is láthatja.
Télapónak
szólítják Őt,
s hófehér a szakálla…
Decemberben a Világot
szánkójával bejárja.
Ruhája
sem hétköznapi:
piros, fehér szőrmével.
Kezében egy szép nagy album:
tele sok kis fényképpel.
Minden
képen egy kisgyermek,
túloldalán sok szöveg…
oda írták a gyerekek,
mit hozzon a jó öreg.
Repítik
a rénszarvasok
telepakolt szánkóját,
miközben ő jegyzeteli
kinek mit vitt, és hol járt?
Fényes
szánján ezer játék:
babák, könyvek, sok labda…
késő éjjel a bakancsba,
s csizmák mellé berakja.
/ Mentovics Éva /
.jpg)
