Tudod,hogy soha ...
Tompa Mihály : Ibolya
Az ibolya álmai
Ah én boldogtalan, kicsiny virág!
Ki
élek búsan, észrevétlenül:
A
pillangó is rajtam átrepül;
Csak
néha látom a kéklő
eget,
Ki
szeretettel adta színemet,
Fölém
kinyúlnak a sötét gallyak;
Elém
írígy, rút füvek állanak,
Még
a szép világot sem láthatom:
Ah,
én boldogtalan vagyok nagyon!
Szép tavasz-estén a kis ibolya
Sorsa
felett imígy panaszola,
S
írígylő
gondolattal átfutott
Szegfűt,
violát,
rózsát s liliomot.
A
hold fölebb fölebb, majd délre hág,
S
még ébren van a merengő
virág;
A
lágy szellőben
ingó
bokrokon
Reszketve
omlik szét az éji fény,
Végre
elaludt e gondolaton:
Ah,
bár vadrózsa tudnék lenni én!
Beteljesült. Álmában rózsa lőn,
Vadrózsa,
nyílt s szellős
halomtetőn;
Üdvözletére
lepkék jöttenek,
Fejét
ringatták dalló lágy szelek.
Előtte
délibábos
messzeség,
Felette
a menny, nyájas, tiszta kék,
Az
ég kék földjén arany sugarak,
Melyek
reá, ragyogva omlanak.
Örült,
hogy hintáztatta a szabad
Légben
a karcsú ékes ágakat.
Boldog volt a virág s szólt csendesen
Látván
virágit, lombját s tövisét,
Virág,
lomb ékesít; a tüske véd,
Szépség,
ifjúság, hatalom velem!
De
nemsokára a vidék felett,
Tornyosultak
sötétlő
fellegek;
A
sebes zápor
gyorsan megered,
Leverve
róla szirmot, levelet.
Majd
zúgó szél üvölt, - vadrózsa árva
Fejét
a föld szennyes porába mártva.
S
míg álmodnék kevélyen, boldogan:
Ifjúság,
szépség, veszve, veszve van!
Ő
puszta kóró,
él, de halva már,
Reá
undok pók hálót kötni jár;
De
íme látja, hogy csak álmodott...
Oh,
- felsóhajt: vadrózsa nem vagyok!
És újra csendes, holdas este lett,
És
újra mély ábrándba mélyedett:
Ah,
a mező
olyan vad, néptelen!
Belül,
a kertben volna jobb nekem:
Holott
hű
gond s szorgalmatos kezek,
Ápolgassanak
és növeljenek,
A
hajnalkának boldog élte van:
A
gyámvesszőre
felfut magasan,
Ha
a rút
szél jön, megkapaszkodik...
S
elszenderülvén így álmodik:
Hajnalka volt. Virággal teljesen,
Sugár
szil ágait ölelte fenn,
Amelynek
erős,
lombos alkata
Zúgó
szelekkel zúgva dacolva.
És
boldog ő!
midőn virága
hull:
Utána
fájó szívvel nem sóhajt,
Eljő
a hajnal, visszaadja majd...
S
egy elvesztettért
tízzel gazdagul.
De megdördül az ég nagy hirtelen,
Villám
cikázik bús felhőiben;
Egy
pillanat... s az égi
tűz
lesújt,
Csapása
tör, ront, - izzó lángja gyújt...
A
büszke szilfa forgács és szilánk, -
Ledönti,
meggyújtva az égi láng;
Szegény
virág! indája fonnyad, ég...
De
íme látja: hogy csak álmodik,
És
hosszú, halk lélegzetet vesz:
Ah,
jó hogy nem vagyok hajnalka sem!
És harmadízben szállt alá az est;
Ábrándba
mélyedt ismét örömest
Bokor
tövében a kis ibolya.
S
most a fehér liliomra gondola.
Ah,
oly magasan nem jó állani!
Oda
járnak az ég villámai,
Melyeket
a fenség magára von...
Legyek
én, legyek fehér liliom!
S megvan. Álmában úgy látá magát:
Mint
a kert karcsú fehér liliomát,
Magasan
nem állott mások felett,
De
látott napsugárt, kéklő
eget.
S
ő, ez átváltozásnak
általa
Igen
kevély, igen boldog vala!
Mert
minden illat s bűbáj,
ami csak
Kebledben
rejlik, óh jó anyaföld!
S
mit a napsugár szirmaikba szőtt
A
tavasz ifjú
szép viráginak:
Mindaz
egy-magán egyesülve van!
És
áll a liliom büszkén, boldogan.
A kertbe három ifjú hölgy jöve,
Telvén
a sok virágban öröme,
S
megszólal egyik ékes hajadon:
Ah!
milyen bájos ez a liliom!
Ugyan
törjük le, s szörnyű
félelem
Fogja
el a hallott beszédeken;
Szorongásban
telt aztán élete...
Ha
nyílt az ajtó: ő
már
reszketett.
A kertbe majd egy gyászos nő belép,
Könnyek
borítván bánatos szemét,
Mályvát,
rozmaringot, szegfűt
szaggatta,
És
letörve volt a kert lilioma!
Gyászos
terítőn,
benn halvány
halott,
Halovány
kis leányka nyugodott,
Ennek
merev kezébe adta őt,
Hol
irtózata
s kínja egyre nőtt.
Keskeny
koporsót
hoztak azután,
Belé-záratván
a virág s leány;
Rögtön
setét lőn.
ő a holttal ah!
Hullván
a hajnal hűvös
harmata,
Felébredt,
és szólt a virág, szegény:
Hála,
hogy vagyok kis ibolya én!
Jobb nékem itt a bokrok enyhiben
Szerényen
élni s észrevétlenül;
Hol
szaggató kéz és zápor nem ér,
És
a vihar bántatlan átrepül.
Fedezz
el, lágy fű
s leveles bokor!
Folyjon
kis éltem,
amiképp folyt:
Ne
legyek én rózsa, vagy liliom;
Legyek
illatos szerény ibolya!
/ Tompa Mihály / 
Kun Magdolna: Magnólia fák
Magnólia fák
Tavasszal, ha kinyílnak
Tavasszal, ha kinyílnak
a
magnólia fák
és
vágyott erdőnkben
meghallod
a
madarak dalát,
vedd
elő
zsebedből nálad
hordott
képem,
mely
visszatükrözi
láthatatlan
énem
s
az átszüremlett napláng
vérszín
sugarát.
Ha
a fotóra hullna
egy
fáradt szemű
könnycsepp,
mely
tudatodba rejtett
egy
régen volt szerelmet,
pár
pillanatra simítsd meg
ujjaiddal
arcom,
s
meglátod attól,
én
is rád mosolygom,
mert
hinned kell, hogy ott leszek
az
ágas-bogas fákban,
a
szél hordta eső
viharillatában,
felrepedt
aszfalton, göröngyös úton,
jelenben,
jövőben
eltöprengett
múlton,
hisz
mindenhol féltéssel lépem
lábaid
nyomát,
hogyha
tévúton is jársz,
soha
ne feledd el
a
hűség
szív-szavát
/ Kun Magdolna /
Szilágyi Domokos :Áprilisi mondóka
Áprilisi
mondóka...
Április elseje,
bolond
nap,
kedvére
tesz minden
bolondnak.
Április
elseje
csodás
nap -
kerítsük
sorját a
csodáknak:
Este kél föl a nap,
nem
máskor,
elalszik
az eb-ól
kutyástól.
Kakukk költ fészkében
verebet,
macskára
vadásznak
egerek.
Vakondék vízparton
napoznak,
gímszarvas
kopót űz
naphosszat.
Sündisznó sündörög
le
és föl:
megretten
minden kis-
egértől.
Meggyúl a hó,
ég
nagy lánggal,
makkot
terem
árvalányhaj.
Liliomot
nyit
a kőris,
dorombol
a
macskakő
is.
Kemence megy
kódorogni,
kutyatejet
legel
Bodri.
Róka búvik
tacskó lyukba,
tűzre
rossz fát
nem
tesz Jutka.
Farkast lenyúz
göndör
bárány,
cukrot
vesz az
irha
árán.
Méz vadászik
medvére,
nyalogatja
kedvére.
Csillog-villog
a
sötét,
puskát
lődöz
a
sörét.
Szilvát érlel
a
kopár
sziklatetőn
a
gyopár.
Nyúl ebédel
agarat,
pocegér
sas-
madarat.
Pulit terel
a
birka,
leckét
magol
az
irka.
Szakácsot főz
az
ebéd,
gazda
szolgálja
ebét.
Vérest süt a
vérmedve,
alma
búvik
féregbe.
Galamb elejt
vércsét,
pondró,
csimasz
jércét.
Horgászt fog a
harcsa,
hogy
a vízben
tartsa.
... Lám, egymást érik
a
csodák!
Szerencse,
hogy csak egy
napon
át.
/ Szilágyi Domokos /
Eljött végre április !
Eljött
végre április!
Április kissé bohókás, vicces kedvében jár, hol melegség, hol hűvös napok vannak!
De
boldog a szívünk, hiszen nyíló virágokat látunk sorra,
rügyeznek a fák, virágok illata járja át a keretet!
Április,
te kedves kis hónap, hozz reményt az embereknek, hozz újra szép
pillanatot, hogy újra szabad legyen minden!
Csodás
reggel ahogy a madarak dallal törik meg a csendet!
Csodás
ha mosoly van, van remény,mert újra szabad lesz minden!
Álmaink,
vágyaink bennünk élnek és hogy ezeket el is érjük hinni kell
benne!
Csodaszép pillanatot mindenkinek!
Lona
Rúzsa Magdi : Április
Április
Nézz
az égre, mondd, hogy látod
Fejünk
felett csillagzátony
Feküdj
hanyatt, egyszer élünk
Erről
többet
nem beszélünk
Nem
beszélünk
Körbe-körbe, egyre feljebb
Veled
menni vagy elengedni
Szép
az arcod, szép a ráncod
Szép
az élet, nézd, hogy táncol
Várlak, s ha majd húsz év múlva látlak
Lehet,
hogy ugyanúgy megkívánlak
Mint
április elején
Április
elején várlak
S
ha majd húsz év múlva látlak
Lehet,
hogy ugyanúgy megkívánlak
Mint
április elején
Lassan lépkedj, utolérlek
Hajolj
közel, már nem félek
Már
nem félek
Kék
szemedben, én egyedül
Gyereklelkem
veled serdül
Veled
serdül
Várlak, s ha majd húsz év múlva látlak
Lehet,
hogy ugyanúgy megkívánlak
Mint
április elején
Április
elején várlak
S
ha majd húsz év múlva látlak
Lehet,
hogy ugyanúgy megkívánlak
Mint
április elején...
Maradj így most
Maradj
így, most jó
/ Rúzsa Magdi /
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)