Nyári virágok
Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak
"Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág."
Máta Amritánandamaji
Várnai Zseni : Rózsa
Rózsa vagyok,rózsa
szerelem
virága,
vadrózsából lettem
kertek rózsaszála,
sziromruhám, kelyhem
illatárját szórja,
de tüskés az ágam,
le ne téphess róla,
le ne téphess róla!
Rózsa ha nem volna,
talán nyár se volna,
pille nem csapongna,
madár se dalolna!
Égő piros rózsa,
rózsaszínű rózsa,
hófehér, halovány,
sárga tearózsa.
Ahányféle rózsa,
mind a világ szépe,
annyifélék vagyunk,
mint a világ népe,
mint a világ népe!
Rózsa
ha nem volna,
talán nyár se volna,
pille nem csapongna,
madár
se dalolna.
/ Várnai Zseni /
Robert Burns: Egy százszorszéphez
EGY SZÁZSZORSZÉPHEZ
Te kicsike piros virágszál,
bizony,
rossz órában fakadtál,
hogy
így ekém alá jutottál,
s
kitéptelek:
most
már hiába gyógyítgatnám
kis
testedet.
Mitől most szárad meghajolt,
jaj,
nem a hű
pacsirta volt,
szép
hajnali látogatód,
ki
felfelé
lendült
rólad, úgy csattogott
a
nap felé.
Hogy fútt, harapott a hideg szél,
be
zord is volt, amikor születtél,
s
te mily vidáman tekingettél
ide-oda,
védte
törékeny száradat még
a
földanya.
Bezzeg, a büszke díszvirágok
fában,
falban védőt
találnak!
Neked
nem jutott se rög se támasz,
se
kődarab,
ott
nősz a tarlón,
meg se látnak,
olyan
magad.
Be igénytelen öltözéked!
Szirmaiddal
a napot nézed,
csak
tartod szelíd fejecskédet,
és
úgy figyelsz:
lám,
most az ekevas kitépett,
sárban
heversz.
E vég vár az ártatlan lányra,
az
árva, falusi virágra,
ki
tört szívvel marad magára,
ha
rászedik,
aztán
veti a sors a sárba,
mint
téged itt.
A
költőt
is ez a vég
várja:
zúg
életének óceánja,
fülel
a bölcs tanok szavára,
s
nem jegyzi meg,
aztán
orkán, hab sújt reája,
és
elsüllyed.
E vég a szenvedőnek vége,
kit
megrokkant kínja, reménye,
s
eljut a romlás peremére,
ártatlanul,
aztán
nem vágyik, csak az égbe,
s
a mélybe hull.
Ki könnyet ontasz e virágra,
rád
is e vég vár nemsokára,
a
Pusztulás ekevasára
kerülsz
hamar:
aztán
rád omlik a barázda
és
eltakar.
/ Robert Burns /
Zelk Zoltán:A pipacs és a búzavirág
Zelk
Zoltán: A PIPACS ÉS A BÚZAVIRÁG
Az eső elállt, az érett búzakalászok táncba kezdtek az újból előbúvó nap alatt, s dúdolva, zizegve hajladoztak a szélben. A pipacsnak meg egyenest olyan jókedve kerekedett, hogy így szólt a kék búzavirághoz:
-
Gyere, játsszunk valamit
-
Jó - felelte a búzavirág -, énekeljünk mi is, versenyt a
kalászokkal.
-
Azt nem, a kalászoknak sokkal szebb hangjuk van. Csak zizegjenek
magukban.
-
Nagyszerű!
- kiáltotta
el magát a búzavirág. - Játsszunk bújócskát!
A
pipacs boldogan beleegyezett, nem látta, hogy a búzavirág
ravaszkásan mosolyog.
-
Te leszel a hunyó - szólt a búzavirág -, én most elbújok, és
keressél meg!
A
pipacs erre lehunyta piros szirmait, majd tízet számolt, s elindult
keresni a búzavirágot. De bizony hiába, mert az úgy elbújt a
búzatáblában, hogy három nap, három éjjel se lehetett volna
megtalálni. Végre is a pipacs megunta a keresgélést, és
elkiáltotta magát:
-
Bújj elő,
nem játszom
tovább!
Hát
a búzavirág éppen előtte
ugrott föl
nevetve.
-
Látod, itt voltam az orrod előtt,
mégse
találtál meg!
Erre
mérges lett a pipacs, és így szólt:
-
Nem bánom, játsszunk tovább. Most én bújok el.
Úgy
csinált, mintha elindulna a búzatábla végére, de hirtelen
lehajolt. Gondolta, úgy tesz, mint a búzavirág, ott marad a
helyén, az meg hadd keresse őt
a tábla
végén. Alig tudott felállni a csodálkozástól, mikor kisvártatva
megérintette a búzavirág, és rákiáltott:
-
Megvagy!
Szégyellte
most már magát, ezért újból megkérte a búzavirágot, hogy
játsszanak még tovább.
-
Még egyszer elbújok - mondta, most próbálj megtalálni!
Most
már a búzatábla legvégén bújt el, de hiába, mert a búzavirág
ott is rögtön megtalálta.
-
Most már látom, ügyesebb vagy nálam - mondta, és szomorúan
lehajtott szirmokkal indult visszafelé. Egy arra szálló fürj
megsajnálta, és vigasztalni kezdte:
-
Dehogyis ügyesebb, csak ravaszabb nálad! Azért ajánlotta, hogy
bújócskát játsszatok, mert téged könnyű
megtalálni.
A te piros színed kivirít a búzából, míg ő
úgy
elbújhat, hogy senki se találja meg!
-
Hogy én erre nem gondoltam! - kiáltotta mérgesen a pipacs, és
három napig rá sem nézett a búzavirágra. Csak aratás után
békültek ki, amikor ott feküdtek a lekaszált búza között, s
egy kislány fölszedte és csokorba kötözte őket...
A
búzavirág
Budai Gabriella Ágnes: Júniusi álom
Júniusi
álom
Rózsákkal szegélyezett úton sétálok.
Illatozó
álom, mit magam előtt
látok.
Júniusi
fények, csodás árnyak,
színes
emlékek, virágos vágyak.
Harmatos a hajnal, napfényes a reggel.
A
délután meleg, lágyan szendereg...
Bíborszín
alkony, tücsök ciripel,
a
Nap magának még időt
követel.
Sün halad át a fűben előttem.
Gombszemével
rám néz,
mintha
azt mondaná,
keress
te is ágyat, jön az éjszaka már.
A Nap mégis feladja, s lebukik végleg.
Átadja
a helyet az éjszakai égnek.
Sziporkázó,
ezüstös fények a csillagok.
Nézem
őket,
és
arra gondolok...
éppen
most gyönyörűt
álmodok
/ Budai Gabriella Ágnes /
Sík Sándor : Júniusi körte
Júniusi
körte
Mint
a kora érő
júniusi
körte:
Incseleg
a lomb közt ígéretes zöldje,
De
ha leszakítod, savanyú is, fás is,
Képmutató
zamatába ínyed belevásik:
Látod, Uram, látod, ilyen vagyok én is.
Ahhoz,
ami lennék, fiatal is, vén is.
Fiatal
is: hamar-lángú, hamarosan hüllő,
Vénecske
is: sápítozó, suton ülő.
Hiába hernyózol virrasztó kézzel,
Hasztalan
öntözöl mindennap mézzel,
Haszontalan
porhanyítod köröttem a földet:
Maradok
én, Uram, a te hálátlan zölded!
Akiért annyi verítéket óntál,
Csak
ilyen, Uram, ez a félszeg kontár.
Igéid
ellen kéreg a bőre.
Jótét
helyébe jót ne várj tőle.
Jóakarat, hiszen, volna elég benne,
Csak
az akarattól akarás is telne!
Egy
akarás sarkába szegődne
a másik,
Futná
a vetéstől
egész
aratásig!
Ilyen
ütődött,
Uram, szegény szolgád!
Maga
módján hiszen tervezgeti dolgát,
Kantározni,
nekimenni nem is akad párja,
Csak
a dolog derekát már a jó égtől
várja.
De hisz, édes Uram, te vagy az az ég is.
Te
tudod, hogy akármilyen, tied vagyok mégis.
Hozzád
futok akkor is, ha a lelkem vádol.
Langymeleget,
Uram isten, ki ne vess a szádból!
/ Sík Sándor /
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)