Stefan George : Júliusi bánat


Stefan George: Júliusi bánat

Virágos nyár, még gazdag az illatod:
fanyar vetés-szag kél, s te, piciny szulák,
a száraz karfán te nyúlsz itt utánam,
nem kell többé szezám és büszke kert.

Felejtett álom ébredez: a gyerek
a búzaföldek szűz rögein pihen,
körötte munka, meztelen aratók és
apadt korsó és tündöklő kasza.

Álmos darázsraj dongta a tél dalát
s az ő kipirult homlokára a
kalászok gyöngye árny-rácsán keresztül
nagy vércsöppekben hullott a pipacs.

Ami enyém volt, sohase múlik el.
Szomjan, mint akkor, fekszem, a szomjú mezőn,
s ajkam bágyadtan suttogja, de fáraszt
a sok virág,a sok-sok szép virág.

      /Ford.:Szabó Lőrinc/  


Július


Július a gabona betakarítás időszaka...
Igaz, hogy a július a nyár legmelegebb hónapja, de ilyenkor is lehet szélsőséges az időjárás. A tikkasztó forróságot megszakíthatják az égiháborúval ránk törő heves záporok, esetleg jégesők.
A gazdaemberek a nyár legnagyobb munkájára a gabona betakarítására figyeltek.
Úgy gondolták, szép idő várható, ha reggel és este a füst egyenesen magasra szállt, ha napnyugtakor tiszta volt az ég, és a csalogányok szorgalmasan énekeltek. Ha viszont a kakasok napnyugta után kukorékoltak, vagy ha a varjak, a gyöngytyúkok és a pávák sokat kiáltoztak, akkor rossz időre számítottak.
A kenyérgabona betakarításának sikerességét különböző vallásos szertartásokkal, szokásokkal igyekeztek biztosítani. A legtöbb helyen az aratást kalapemeléssel, imádsággal, fohászkodással kezdték. A templomkertben összegyűjtötték az aratáshoz használt eszközöket, melyeket a pap megszentelt. A munkát végzők a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek.
Az első learatott búzaszálhoz, búzakévéhez is kötődtek szokások.Amelyik baromfi ebből evett az egészséges és termékeny lett, az arató derekára kötötte, hogy majd ne fájjon.
Az aratókat elsőként meglátogató gazdát a learatott gabona szalmájával megkötözték, és csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát.
Ha rosszra fordult az idő, különféle szórakoztató játékokkal múlatták az időt, ál esküvőt tartottak, eljátszottak halottas jelenetet, marokszedők búcsúját, medvét táncoltattak.
A legtöbb szokás az aratás végéhez kapcsolódott.
Egy talpalatnyi gabonát mindig aratatlanul hagytak, hogy jövőre is jó termés legyen, és jusson az ég madarainak is.
Az utolsó kévéből koszorút fontak, mely lehetett korona formájú, csigaszerű vagy koszorú alakú, a legszebb kalászokból készítették, mezei virágokkal, szalagokkal díszítették. A munkások énekelve vitték a koszorút a gazda házához, akinek arattak.
A gazda a váltsággal kiváltott koszorút a mestergerendára akasztotta, ezzel is jelezve az aratás végét. Tavasszal a szemeket kimorzsolták a koszorúból és a vetőmag közé keverték a jó termés reményében.
A nehéz, hosszú munkát bőséges jó vacsora, bor és táncmulatság zárta. Az aratóbálokat elsősorban az uradalmakban rendezték, ahol aratással, búzával kapcsolatos dalokat énekeltek:
                                      

Reményik Sándor : Búzavirág a magyar határról

 Búzavirág a magyar határról


Túl Váradon, a róna kapuján,

Ahol a táj a végtelenbe tágul,

Ahol azóta szomorún aratnak,

S nóta se száll a lányok ajakárul,

Ott termett e kis kék búzavirág,

Onnan hozta egy bujdosó magyar

És hozzátette : Nincsenek csodák.


Magyar s magyar közt öles szakadék :

Nekik - ott túl, maradt egy kis hazájok!

Nekünk itt, semmink, semmink se maradt,

Csak az, hogy néha gondolhatunk rájok.


Egy búzavirág a magyar határról...

És ezt mi mondjuk így : magyar határ!

Kiket az Isten egy néppé teremtett :

Köztünk most véres tilalomfa áll!


Egy búzavirág a magyar határról...

Ott nőtt a véres tilalomfa mellett :

Halálos hűség ős -symboluma :

Aki letépte, annak nagyon kellett.


Aki letépte, nekem hozta el.

Halkan zizegnek száraz szirmai,

Belőlük kalásztenger sóhaját

S szabad szél süvítését hallani.


Halálos hűség symbolumaként

Eltettem - s a szívem fölött hordom :

Hogy itt, az idegenné lett hazában,

Hontalanul is, - magyar sors a sorsom

          / Reményik Sándor  /

                                             

Bartalis János : A katángkóró




Sztancsik Éva : Szarkaláb


 Szarkaláb

Dombimádó hű Szarkaláb
völgybe néző kék vadvirág -
válláról hull hajnalpalást
pőre testtel szép vad világ.

Száz szemével körbe tekint
mi újdonság született itt? -
ezer sugárt Nap szerte hint
apró sarjként benyelte mind.

Ím felnőtt és messzebbre lát
Zöld Gyep neki írt novellát -
méh-fiúról, ki odébb szállt
ám előbb még ejtett nektárt.

Édes szósszal szórta Mezőt...
nyálas csókja szűz szeretőd -
motyogta Zöld, s várta Esőt
hogy nagy legyen, előkelőbb.

Irigy most már virág lányra
ily magasnak sosem várta! -
kalákában mezsgyék sztárja
szerelmesen hajol Nyárba...
őrá pedig... tapos lába.
    /  Sztancsik Éva  /
                                      

Nyári virágok

Nyári virágok













Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak

"Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág."

Máta Amritánandamaji

                               

Várnai Zseni : Rózsa


 Rózsa

Rózsa vagyok,rózsa
szerelem virága,

vadrózsából lettem

kertek rózsaszála,

sziromruhám, kelyhem

illatárját szórja,

de tüskés az ágam,

le ne téphess róla,

le ne téphess róla!


Rózsa ha nem volna,

talán nyár se volna,

pille nem csapongna,

madár se dalolna!


Égő piros rózsa,

rózsaszínű rózsa,

hófehér, halovány,

sárga tearózsa.

Ahányféle rózsa,

mind a világ szépe,

annyifélék vagyunk,

mint a világ népe,

mint a világ népe!


Rózsa ha nem volna,

talán nyár se volna,

pille nem csapongna,

madár se dalolna.

             / Várnai Zseni  /

Ágh István : Pipacs