Szathmáry József:Júliusi hajnal

Csorba Győző : Kert Júliusban

Kert Júliusban

Virágot, lombot még kedvére bontott;
gyümölcsre már a törvény kényszeríti.
Rend fogta meg a sarjadó kalandot,
a szertelen rajongót észre inti.

Csapzott a kert. Az ágak meghajolnak.
Teher a kötelesség és lemondás.
A szív, melyet rabjává tett a holnap,
ritkán derűs: felhőzi mély szorongás.

Csapzott a kert, a nemrég zsenge és szép.
Jelkép ez is. Megírva benne sorsom.
Álmodni engem sem gyötört a kétség,
s nem volt hideg, hogy lázamban kioltson.

Az álom és az izzás nincs sehol már.
Kötelesség a dal, muszáj a termés.
- Pedig de boldog kézzel tékozolnám,
ha szolgájává nem tesz a teremtés!

         /  Csorba Győző / 

                                       

Jékely Zoltán: Júliusi éjszaka

 Júliusi éjszaka

Csillagvilágok hullton hullnak,

hullvást meggyúlnak és kimúlnak,

hullnak szegények sebesen,

egymásra merőlegesen;

hol a Tejút tündér övéből,

hol Andromeda nagy ködéből,

hullnak s mint csíbor a vízen,

cikáznak ők ezüstösen.

Órjási csóvák hullnak, szállnak,

imbolyognak és meg-megállnak,

de rájuk vicsorít a semmi

s gondolják: vissza kéne menni,

ezt gondolják, mikor az égből

hullnak, az Ismeretlenségből.

,,Megint, ott is!" - hangod kiált,

ha búcsúzik egy-egy világ.

Hogy boldogságra van-e jussunk,

ne kérdezd, a bokorba fussunk,

meleg szénaboglyát keressünk,

csillag módra beléje essünk.

Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak,

de mi égünk, mint a kigyúlt Nap,

s ha ők hullnak a végtelenbe,

hadd hulljak én is az öledbe!

      

          / Jékely Zoltán  / 

                                               

Júliusi ragyogás

Stefan George : Júliusi bánat

Stefan George: Júliusi bánat

Virágos nyár, még gazdag az illatod:

fanyar vetés-szag kél, s te, piciny szulák,

a száraz karfán te nyúlsz itt utánam,

nem kell többé szezám és büszke kert.

Felejtett álom ébredez: a gyerek

a búzaföldek szűz rögein pihen,

körötte munka, meztelen aratók és

apadt korsó és tündöklő kasza.

Álmos darázsraj dongta a tél dalát

s az ő kipirult homlokára a

kalászok gyöngye árny-rácsán keresztül

nagy vércsöppekben hullott a pipacs.

Ami enyém volt, sohase múlik el.

Szomjan, mint akkor, fekszem, a szomjú mezőn,

s ajkam bágyadtan suttogja, de fáraszt

a sok virág,a sok-sok szép virág.

      /Ford.:Szabó Lőrinc/  

Július

Július

Július a gabona betakarítás időszaka...

Igaz, hogy a július a nyár legmelegebb hónapja, de ilyenkor is lehet szélsőséges az időjárás. A tikkasztó forróságot megszakíthatják az égiháborúval ránk törő heves záporok, esetleg jégesők.

A gazdaemberek a nyár legnagyobb munkájára a gabona betakarítására figyeltek.

Úgy gondolták, szép idő várható, ha reggel és este a füst egyenesen magasra szállt, ha napnyugtakor tiszta volt az ég, és a csalogányok szorgalmasan énekeltek. Ha viszont a kakasok napnyugta után kukorékoltak, vagy ha a varjak, a gyöngytyúkok és a pávák sokat kiáltoztak, akkor rossz időre számítottak.

A kenyérgabona betakarításának sikerességét különböző vallásos szertartásokkal, szokásokkal igyekeztek biztosítani. A legtöbb helyen az aratást kalapemeléssel, imádsággal, fohászkodással kezdték. A templomkertben összegyűjtötték az aratáshoz használt eszközöket, melyeket a pap megszentelt. A munkát végzők a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek.

Az első learatott búzaszálhoz, búzakévéhez is kötődtek szokások.Amelyik baromfi ebből evett az egészséges és termékeny lett, az arató derekára kötötte, hogy majd ne fájjon.

Az aratókat elsőként meglátogató gazdát a learatott gabona szalmájával megkötözték, és csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát.

Ha rosszra fordult az idő, különféle szórakoztató játékokkal múlatták az időt, ál esküvőt tartottak, eljátszottak halottas jelenetet, marokszedők búcsúját, medvét táncoltattak.

A legtöbb szokás az aratás végéhez kapcsolódott.

Egy talpalatnyi gabonát mindig aratatlanul hagytak, hogy jövőre is jó termés legyen, és jusson az ég madarainak is.

Az utolsó kévéből koszorút fontak, mely lehetett korona formájú, csigaszerű vagy koszorú alakú, a legszebb kalászokból készítették, mezei virágokkal, szalagokkal díszítették. A munkások énekelve vitték a koszorút a gazda házához, akinek arattak.

A gazda a váltsággal kiváltott koszorút a mestergerendára akasztotta, ezzel is jelezve az aratás végét. Tavasszal a szemeket kimorzsolták a koszorúból és a vetőmag közé keverték a jó termés reményében.

A nehéz, hosszú munkát bőséges jó vacsora, bor és táncmulatság zárta. Az aratóbálokat elsősorban az uradalmakban rendezték, ahol aratással, búzával kapcsolatos dalokat énekeltek:

                                      

Reményik Sándor : Búzavirág a magyar határról

 Búzavirág a magyar határról

Túl Váradon, a róna kapuján,

Ahol a táj a végtelenbe tágul,

Ahol azóta szomorún aratnak,

S nóta se száll a lányok ajakárul,

Ott termett e kis kék búzavirág,

Onnan hozta egy bujdosó magyar

És hozzátette : Nincsenek csodák.

Magyar s magyar közt öles szakadék :

Nekik - ott túl, maradt egy kis hazájok!

Nekünk itt, semmink, semmink se maradt,

Csak az, hogy néha gondolhatunk rájok.

Egy búzavirág a magyar határról...

És ezt mi mondjuk így : magyar határ!

Kiket az Isten egy néppé teremtett :

Köztünk most véres tilalomfa áll!

Egy búzavirág a magyar határról...

Ott nőtt a véres tilalomfa mellett :

Halálos hűség ős -symboluma :

Aki letépte, annak nagyon kellett.

Aki letépte, nekem hozta el.

Halkan zizegnek száraz szirmai,

Belőlük kalásztenger sóhaját

S szabad szél süvítését hallani.

Halálos hűség symbolumaként

Eltettem - s a szívem fölött hordom :

Hogy itt, az idegenné lett hazában,

Hontalanul is, - magyar sors a sorsom

          / Reményik Sándor  /

                                             

Bartalis János : A katángkóró

Sztancsik Éva : Szarkaláb

 Szarkaláb

Dombimádó hű Szarkaláb

völgybe néző kék vadvirág -

válláról hull hajnalpalást

pőre testtel szép vad világ.

Száz szemével körbe tekint

mi újdonság született itt? -

ezer sugárt Nap szerte hint

apró sarjként benyelte mind.

Ím felnőtt és messzebbre lát

Zöld Gyep neki írt novellát -

méh-fiúról, ki odébb szállt

ám előbb még ejtett nektárt.

Édes szósszal szórta Mezőt...

nyálas csókja szűz szeretőd -

motyogta Zöld, s várta Esőt

hogy nagy legyen, előkelőbb.

Irigy most már virág lányra

ily magasnak sosem várta! -

kalákában mezsgyék sztárja

szerelmesen hajol Nyárba...

őrá pedig... tapos lába.

    /  Sztancsik Éva  /