Csabai Lajos: Augusztusi vers

Augusztusi vers


Augusztus van, tombol a nyár.

Elmédben hűsre vágyik,

Csak piheg a gondolat.

A láthatárt kémleled,

Vajon jön-e végre

Enyhítő lágy fuvallat?


Amott nyugat felé

Szürkül az ég alja.

A hegy felől már

Testes felhő gomolyog,

Megrémül a nap,

Mint ki vesztét érzi,

Rád zúdítja még

Maradék sugarát,

Aztán megadóan a

Felhőbe sompolyog.


S a fuvallat jön. Nem hűst,

De jeges szelet áraszt.

Erejétől a jegenye meghajlott.

Megdördül az ég,

Száz villám cikázik.

Vízfüggönyt ont a menny,

Millió jégszem kopog.

Hömpölyög az ár,

S te visszakívánod már

Az imént még perzselő napot.

   

   / Csabai Lajos / 


Augusztus

Augusztus

Augusztus (Ősi magyar nevén, Új kenyér hava)

az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos.

Nevét a híres római császárról Augustus Octavianusról kapta.
















Az, hogy ez a hónap - különös módon -

a július után szintén 31 napos, annak köszönhető,

hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart,

mint amennyi a Caesarról elnevezett júliusban van.

Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt.

Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra,

latinul Sextilis (,,hatos") volt a neve, utalva arra,

hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban,

amely kezdetben még a márciussal kezdődött.

A 18. századi nyelvújítók szerint az augusztus: hévenes.

A népi kalendárium Kisasszony havának nevezi.

(A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából)


Szabó Lőrinc : Július csatája


Július csatája
Itt a pokol, a nyár: élvezem, mint az ördög.
Ez a jó, ez az én kék-piros évszakom,
az őrült július! Méz sűrűn-vastagon
folyik fény s levegő, s minthogyha belefőzött
kertek - málna, barack - fűszereznék, gyümölcsök,
párolgó rubinok; s ha szemem lecsukom,
bundaként nyalogat minden kis fuvalom,
lebegő bundaként a bársonynyelvű gőzök.
De most szent ez a tűz, e pokol, sűrít, érlel.
Hűl a Bak, fűt a Rák, forr a világkazán:
most küzd, előre, most küzd meg a Nap a téllel!
Az ősz már a csata eredménye. Sovány,
vagy dús? -: most dől el, itt, az izzadó határban,
s fent, az istentelen, rőt-azúr Szaharában.
             / Szabó Lőrinc /     
                                               

Tüzes szekéren érkezik július


Tüzes szekéren érkező július

Forró napsütés, fényben lángoló határ, nyári napsugár – hirtelen ránk zúduló nyár – fényszőke július. A Föld csak úgy szívta magába a Nap simogató sugarait. Már naparany a rét, szomjúhozik a természet.
Olykor az ablaknál állva nézzük a hirtelen lezúduló, csattogó, forrongó, jajongó, ömlő nyári vihart. Figyeljük a cserepekről leömlő, az ereszen messze túlcsorduló vízfüggönyt.
Kalászosok hajlongnak, ringó vetések aranyban a forró, júliusi szélben – tart az aratás. Tűzforró a délibáb.
Madárkoncert az erdők hűs mélyéről, a kertek felett. Parázsló idő – a mezőn, a réten ringó fények, pipacstengerben virítva. Porfelhők a légben.
Az érő gyümölcsökön részegen dongnak a darazsak, beszippantva a nedűket.
Apró hullámokat terel a huncut júliusi szél, békák kuruttyolnak az ezüst hold alatt.
A vizek felett visszatükröződik a fénysugár táncolva, ragyogva. Tiszta, virító a horizont, vagy rózsaszín felhőkkel játszik a júliusi napsugár.
Verejtékezőek az álmatlan, zaklatott éjszakák. A csillagos égbolt alatt kék-aranyak az éjek - éjvirrasztó hajnalra érkezik a reggel.
Aki csak teheti, vízparton tölti vakációját.
A fény ragyogásában, a madarak énekével, a hegyek sötét, hűvös koszorújával ölelve zeng a nyár.
       



Kálnoky László:Július


Kálnoky László – Július

A perzselő és buja nyár
kemencéjében a kopár
fennsík kigyúl, lentebb a málna-
bokrok nyújtják gyümölcsüket,
s a szunnyadó erdők felett
úszik a tölgyek barna álma.

Lombok között bujkál a fény,
zöld láng lobog a fák hegyén.
Szerszámládájukat kinyitják
a kis, hegyes fülű manók,
kezükben gyújtó és kanóc,
hogy felrobbanthassák a sziklát.

Kilencszáznegyvenegy nyarán
együtt jártunk itt, kicsi lány.
Elnézem a patak szökellő
vizét, sok hófehér kavics.
Úgy illant el mosolyod is,
mint a patakvíz, mint a szellő.

Látom fejünk fölött az ég
s az elúszó felhők színét.
Lassan haladsz a fák alatt, s én,
ahol a lomb már kevesebb,
árnyékos helyet keresek,
mert ellenséged volt a napfény.

Télen meg órákig hanyatt
feküdtél nagy ponyvák alatt;
védett a pokróc és a lábzsák.
Üvegharangba zárt a csend.
Sötétedett, és odafent
kigyulladtak az égi ábrák.

Mint a tudós, mint a vegyész,
kinek a tört rész is egész,
mikroszkóppal járnám a tájat.
Micsoda drága gyűjtemény
volna, ha összegyűjteném
azt, ami itt maradt utánad!

Üres doboz, papír, szalag,
szőke hajszál, mind új adat!
Eltűnődnék minden darabkán,
melyet megkímélt az idő,
s mint mozaik szemcséiből,
arcképed újra összeraknám.

Hanyatt dőlök. Zizeg a fű.
A szenvedés mily egyszerű!
Véletlenül szemelt ki engem
kísérletéhez anyagul,
s mellékesen és hanyagul
forgatja meg tőrét szívemben.

Láthatlak-e még? Alakod
a romboló kedvű napok
sora lassan foszlatja köddé.
Mintha helyettem néma fák,
sötét tanúk kiáltanák
a jajszót: „Nem jössz vissza többé!”
       / Kálnoky László /
                                     


Üdvözöllek Július !