Február
2. - Milyen időt
jósol
a medve?
E
népi hiedelem gyökere Erdélybe vezet vissza és onnan is tovább
Jókai Mórhoz, mert egyes nézetek szerint a ,,Nagy Mesemondó"
fantáziájában, pontosabban az ,,Az új földesúr" című
regényében
született meg az időjós
medve alakja, melyben így ír:
,,Van
aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő
a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését
a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró
titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő
napján
a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt
nézi, milyen idő
van! Ha azt látja,
hogy szép napfényes idő
van, a hó
olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat
cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt,
pedig lép lesz abból, melyen ők
megulgulnak; ha lágy,
hízelgő
szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába,
pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még
negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél
kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű
program mellett.
Ha
azonban gyertyaszentelő napján
azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél
a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon
ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek,
sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost
örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk,
amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje,
elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők
zúzmarázos
szakálláról; ha a farkas ordít az erdő
mélyén:
akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad;
nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel
az erdőnek.
Mert a medve tudja azt jól,
hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd
havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti
haragját,
annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van."
(Forrás:
felsofokon.hu)
