Boldog újévet
Hónapokról versek ,idézetek .képek
Zelk Zoltán : December
December
Cammogva lép, szelet köhög
s reszketve rázza vén fejét,
amelyről hulló hajaként
repül, száll a hó szerteszét
Olykor megáll és nézi a
rőzsegyűjtő szegényeket
s ő őrzi csillaggal ama
jászolban alvó kisdedet….
Zörgőkarú
fák sorfala
köszönti őt, amerre jár
s háta mögött jégfogait
csattogtatja már Január!
/ Zelk Zoltán /
"Istentől
áldott
ünnepet kívánok mindenkinek!
Hálát adok az Istennek, hogy a legszebb, legmeghittebb ünnepet családom, szeretteim körében tölthetem. A család, a gyermekeink öröme és mosolya a legnagyobb kincs és a legfontosabb érték a világon, ezért őrizzük meg szívünkben minden együtt töltött boldog és örömteli pillanatot, vigyázva legféltettebb kincsünkre! Kívánom, hogy ma este a szeretet és a boldogság töltse be mindenki szívét. Családommal töltött ma esti örömömet megosztva kívánok minden ismerősömnek, embertársamnak meghitt, boldog, békés karácsonyt, szeretettel teli estét!"
~ Mága Zoltán ~
Aranyosi Ervin : Decemberi köszöntő
December köszöntő
Nézze
meg az ember!
Eljött a december,
hűvös, hideg szélbe
burkolt szeretettel.
Ám, ha ez is tetszik,
szívünk felmelegszik,
a hideg helyére,
a jóság telepszik.
Tárd csak ki a szíved,
másét szelídítsd meg,
legyél édessége
a keserű íznek.
Legyél fénylő lámpa,
s ebbe a világba,
szórd szeretet fényed!
Örüljön, ki látja!
/ Aranyosi Ervin /
Lona : Megérkezett december
Megérkezett december
Megérkezett december, hideg volt a reggel!
De ennek itt az ideje, csak karácsonykor hó essen!
Most még a nap kicsit kisüt, hogy a mi kedvünk boldogabb legyen!
De nem szomorkodom, hogy december lett!
Hiszen így szép az élet, hogy múlnak a napok, telnek a hónapok!
Néha megállok, a tavaszt így várom!
Várom a megújulást, de várom most a havat is hozzá!
Várom, hogy hó is essen mert vidámság lesz én érzem!
Tudom sokan nem szeretik a telet, mert akkor zord, kopár minden!
De nem igaz, nézd meg mennyire szép olyankor is minden!
Emlékszem gyerekként a domboldalon szánkóztunk sokat, mennyi kacagás volt, mennyi jó móka!
Kint voltunk róttuk a köröket, ki csúszik a szánkóval sokkal messzebbre!
Ezeket a pillanatokat várom újra decemberben!
Legyen vidám, boldog pillanatban mindenkinek így decemberben
/ Lona /
Megérkezett december, hideg volt a reggel!
De ennek itt az ideje, csak karácsonykor hó essen!
Most még a nap kicsit kisüt, hogy a mi kedvünk boldogabb legyen!
De nem szomorkodom, hogy december lett!
Hiszen így szép az élet, hogy múlnak a napok, telnek a hónapok!
Néha megállok, a tavaszt így várom!
Várom a megújulást, de várom most a havat is hozzá!
Várom, hogy hó is essen mert vidámság lesz én érzem!
Tudom sokan nem szeretik a telet, mert akkor zord, kopár minden!
De nem igaz, nézd meg mennyire szép olyankor is minden!
Emlékszem gyerekként a domboldalon szánkóztunk sokat, mennyi kacagás volt, mennyi jó móka!
Kint voltunk róttuk a köröket, ki csúszik a szánkóval sokkal messzebbre!
Ezeket a pillanatokat várom újra decemberben!
Legyen vidám, boldog pillanatban mindenkinek így decemberben
/ Lona /
Decemberi köszöntő : Gani Zsuzsanna
December köszöntő
Köszöntelek,
zord december,
érzem már fagyos érkezésed.
Egy időre elidőzhetsz,
hozz le a Földre békességet!
Szórj
a földre puha álmot,
csillámlót, puhát és fehéret.
Lábujjhegyen járj-kelj köztünk,
ne keltsd fel az alvó vidéket!
Csipkézd
fel a kopasz fákat
tűhegyes, gyémántos fogakkal,
és növessz jégcsaporgonát,
hadd szóljon csodaszép sípokkal!
Aztán
siess messze, tova,
de hagyj még itt egy csöppnyi reményt,
hitet, egy kedves, szelíd szót,
hadd melegítse fel a szegényt.
/ Gani Zsuzsanna /
Márai Sándor:Négy évszak ( November )
Márai Sándor Négy évszak
(részlet)
November
A télbe úgy lépünk e napokban, mintha egy komor mondakör valóságosan életre kelt volna. A tél egyszerre mondakör és barlang, kissé betegség és kissé városiasság, s ugyanakkor vannak benne fókák, rozmárok, átutazó külföldi énekesek, diplomás hólapátolók, van benne kamillatea és forralt bor, s van benne fülledt és szorongó várakozás, mintha magunkra maradtunk volna a világban, egyedül sorsunkkal, mely zúzmarás és komor.
Novemberben sértődötten kezdek élni. Kezdődnek az irodalmi felolvasások, melyek untatnak, kezdődik az a csendes és szanatóriumszerű szobaélet, mikor úgy ébredünk a szürkén-nyálkás reggelre, mint a betegség napjaira, kezdődik a mesterséges fény és mesterkélt hő időszaka.
(részlet)
November
A télbe úgy lépünk e napokban, mintha egy komor mondakör valóságosan életre kelt volna. A tél egyszerre mondakör és barlang, kissé betegség és kissé városiasság, s ugyanakkor vannak benne fókák, rozmárok, átutazó külföldi énekesek, diplomás hólapátolók, van benne kamillatea és forralt bor, s van benne fülledt és szorongó várakozás, mintha magunkra maradtunk volna a világban, egyedül sorsunkkal, mely zúzmarás és komor.
Novemberben sértődötten kezdek élni. Kezdődnek az irodalmi felolvasások, melyek untatnak, kezdődik az a csendes és szanatóriumszerű szobaélet, mikor úgy ébredünk a szürkén-nyálkás reggelre, mint a betegség napjaira, kezdődik a mesterséges fény és mesterkélt hő időszaka.
Novemberi hold
Novemberi hold
A holdat bámulom,
a holdat,
a november öléből burjánzó
ködben
csapzottan-lógó teliholdat,
hamar besötétült,
kétszer is odamegyek az ablakhoz
és a november-asszony
terebélyes szoknyáiból
bágyadtan fölbukó holdat
figyelem,
a véres teliholdat,
korán fekete lett a délután,
feketerigók csettegnek
és én a halálos lókoponyájú holdnak,
a lüktető homlokú teliholdnak
suttogom:
micsoda öncsalás volt!
azt hittem, megállíthatatlan
a vérem,
mint az örökké virágport
szakító szél,
de most
a cseresznye-, mandula- és diófák
levetkőztek a kertben,
sárgul-vöröslik a ruhájuk
egy kupacban;
harmadszor is az ablakhoz megyek
és a röntgenképszerű fák
fölé ágaskodó
holddal,
az arcomba-röhögő teliholddal
együtt nyerítek föl:
micsoda önámítás volt!
nem szórják már rám szirmaikat
a hegyen rózsabokrok,
csak a száraz csipkebogyó-tüzek
melegítik pirosan
a szerelem hideg homályából
kidagadó holdat,
a november nyirkos rongyai közt
gőzölgő teliholdat.
/ Tornai József /
Novemberi hold
A holdat bámulom,
a holdat,
a november öléből burjánzó
ködben
csapzottan-lógó teliholdat,
hamar besötétült,
kétszer is odamegyek az ablakhoz
és a november-asszony
terebélyes szoknyáiból
bágyadtan fölbukó holdat
figyelem,
a véres teliholdat,
korán fekete lett a délután,
feketerigók csettegnek
és én a halálos lókoponyájú holdnak,
a lüktető homlokú teliholdnak
suttogom:
micsoda öncsalás volt!
azt hittem, megállíthatatlan
a vérem,
mint az örökké virágport
szakító szél,
de most
a cseresznye-, mandula- és diófák
levetkőztek a kertben,
sárgul-vöröslik a ruhájuk
egy kupacban;
harmadszor is az ablakhoz megyek
és a röntgenképszerű fák
fölé ágaskodó
holddal,
az arcomba-röhögő teliholddal
együtt nyerítek föl:
micsoda önámítás volt!
nem szórják már rám szirmaikat
a hegyen rózsabokrok,
csak a száraz csipkebogyó-tüzek
melegítik pirosan
a szerelem hideg homályából
kidagadó holdat,
a november nyirkos rongyai közt
gőzölgő teliholdat.
/ Tornai József /
NOVEMBERI GONDOLATOK
Mint játékban kifáradt kisgyerek
megül, ha az éjszaka közeleg,
megül szülője karján csöndesen,
úgy nálad én is egykor, Istenem,
mint munkás, napját bevégezetten,
ha itt az este, megnyugszom kezedben.
Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég,
mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs,
erecske, mely folyammá szélesül,
s a parttalan tengerrel egyesül...
Hab habra csap, hullám hullámra hull,
de túl mécsen, hunyt lángon messze túl,
hol minden ér végső mederre lel,
hol hab s hullám szelíden megpihen,
időtlen évek tájai felett
virrasztva őriz tekinteted.
/ Balássy László /
Mint játékban kifáradt kisgyerek
megül, ha az éjszaka közeleg,
megül szülője karján csöndesen,
úgy nálad én is egykor, Istenem,
mint munkás, napját bevégezetten,
ha itt az este, megnyugszom kezedben.
Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég,
mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs,
erecske, mely folyammá szélesül,
s a parttalan tengerrel egyesül...
Hab habra csap, hullám hullámra hull,
de túl mécsen, hunyt lángon messze túl,
hol minden ér végső mederre lel,
hol hab s hullám szelíden megpihen,
időtlen évek tájai felett
virrasztva őriz tekinteted.
/ Balássy László /
November
November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos.
Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez.
A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták.
Az Arvisurák szerint Enyészet hava.
A népi kalendárium Szent András havának nevezi.
Forrás:A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos.
Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez.
A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták.
Az Arvisurák szerint Enyészet hava.
A népi kalendárium Szent András havának nevezi.
Forrás:A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
HERVADÁSKOR
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor
Tinálatok, lent a kertben
Ránk hullott a falevél.
Az öreg fa hervadt lombja
Mintha nékünk szólott volna,
Mintha minket intett volna:
Vigyázzatok, jön a tél!
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Visszasír a lelkem hozzád,
Szép szerelmem, kedvesem.
Mintha ott a kertben lennék...
Száll a levél, száll az emlék,
Szálló levél, szálló emlék
Körülrepdes csendesen...
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Tinálatok, lent a kertben
Most is hull a falevél.
Most is hervadt a fa lombja,
De most mintha sírva szólna:
Ugye, ugye nem hittétek,
Rövid a nyár, itt a tél...
/ Ady Endre /
Fekete István: Csí és más elbeszélések (Október )
OKTÓBER
szülötte volt, amikor csak azok maradtak a kertben, akik nem vándorolnak, s egy-egy vendég, aki még vándorlásban volt. Egyik reggel egy örvös galamb pihent meg a hársfa száraz ágán, és amikor suhanó érkezésére fáradtan megmozdultak és peregni kezdtek a levelek, a fa már válaszolt is hangtalan kérdésére:
- Mi újság lenne... És az úton?
- Semmi. A varjak készülődnek, a libanép is úton van, az erdőben vágják már a fákat.
Ezzel felvágódott a levegőbe, mert a vadgalamboknak kevés pihenő is elég.
Az utcán a kis kalauznő már télikabátot vitt a karján, a kutya bundája vastagodni kezdett, az idei cinkék vidáman tornásztak az ágakon, egy csuszka a farepedésekbe dugdosta a magvakat, amit megenni már nem tudott, mert előrelátó volt, s ezt így tanulta. Aztán kireppent a ház elé, mert fát hordtak a pincébe, és a törmelék között mindig akadt valami féreg.
Később füstölögni kezdtek a kémények, és senki sem vette észre, hogy a füst kanyargásából szépen ki lehetett olvasni ezt a szót, hogy...
Fekete István: Csí és más elbeszélések 
szülötte volt, amikor csak azok maradtak a kertben, akik nem vándorolnak, s egy-egy vendég, aki még vándorlásban volt. Egyik reggel egy örvös galamb pihent meg a hársfa száraz ágán, és amikor suhanó érkezésére fáradtan megmozdultak és peregni kezdtek a levelek, a fa már válaszolt is hangtalan kérdésére:
- Mi újság lenne... És az úton?
- Semmi. A varjak készülődnek, a libanép is úton van, az erdőben vágják már a fákat.
Ezzel felvágódott a levegőbe, mert a vadgalamboknak kevés pihenő is elég.
Az utcán a kis kalauznő már télikabátot vitt a karján, a kutya bundája vastagodni kezdett, az idei cinkék vidáman tornásztak az ágakon, egy csuszka a farepedésekbe dugdosta a magvakat, amit megenni már nem tudott, mert előrelátó volt, s ezt így tanulta. Aztán kireppent a ház elé, mert fát hordtak a pincébe, és a törmelék között mindig akadt valami féreg.
Később füstölögni kezdtek a kémények, és senki sem vette észre, hogy a füst kanyargásából szépen ki lehetett olvasni ezt a szót, hogy...
Fekete István: Csí és más elbeszélések
Októberi rózsák
Piroslanak az októberi rózsák,
Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
A szökőkút csorog, akár a jóság.
Bennem is, bennem is, félénk dallamok
Borzolgatják a lomha őszi prózát.
Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
Mi az a dallam, ami benned vájkál?
Messze van, messze van, minden messze van,
Az is ami volt, az is amit várnál.
Nézel az égre? Az a piros felleg
Immár csak emlék: nap-vissza-lehelet!
Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
Békesség, békesség, békés öregek
Bölcsek mosolya, immáron az illet.
Pereg a levél és pereg az óra.
Jön a november, a dér meg a bóra.
Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
Neked is fúvatnak takarodóra.
Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!
Érett sziromnak lelengeni édes.
De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
Hadd szálljon, – hadd fájjon: a tearózsát
Idesimítom ajkam melegéhez.
/ Sík Sándor /
Piroslanak az októberi rózsák,
Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
A szökőkút csorog, akár a jóság.
Bennem is, bennem is, félénk dallamok
Borzolgatják a lomha őszi prózát.
Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
Mi az a dallam, ami benned vájkál?
Messze van, messze van, minden messze van,
Az is ami volt, az is amit várnál.
Nézel az égre? Az a piros felleg
Immár csak emlék: nap-vissza-lehelet!
Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
Békesség, békesség, békés öregek
Bölcsek mosolya, immáron az illet.
Pereg a levél és pereg az óra.
Jön a november, a dér meg a bóra.
Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
Neked is fúvatnak takarodóra.
Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!
Érett sziromnak lelengeni édes.
De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
Hadd szálljon, – hadd fájjon: a tearózsát
Idesimítom ajkam melegéhez.
/ Sík Sándor /
Októberi lakoma
Sárguló, ritkuló lombú fák,
üresen ásító fészkek.
A fák alatt egy kis legény
vidáman fütyörészget.
Almát tallózgat lomb között
lapító almát, körtét.
(Kár, hogy a dióágakat
a verők összetörték.)
Megrakja a zsebét, kebelét,
s kiül az őszi napra.
Mellette dióval tele
üldögél kalapja.
Követ keres, két jó követ,
föl sem kell állni érte.
Körülötte már ott csücsül
utcája kicsi népe.
Elkezdődik a lakoma.
A szomszédban lekvárt főznek.
Süt a nap, finom szilvaíz
illata van az ősznek.
/ Kányádi Sándor /
Gárdonyi Géza : Október
Gárdonyi Géza
Október
Olyan most a mező reggelenként, mintha gyémántos fátyolrongyokkal volna behullatva. A kis mezei pókok hálói azok. A kis mezei pókok is érzik már a kegyetlen hónapok közeledését: nincs hajlék, nincs kályha, nincs éléstár!
A természetnek nyomorult kis mostohagyermekei érzik a közelgő telet: fölmásznak a legmagasabb fűszálak hegyére, föl a napban néző fű kék virágaira, a bogáncs borzas fejére, a telegráf-oszlopok hideg porcelángombjaira és ott dermedeznek, töprenkednek, hogyan lehetne menekülni?
Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu
Október
Olyan most a mező reggelenként, mintha gyémántos fátyolrongyokkal volna behullatva. A kis mezei pókok hálói azok. A kis mezei pókok is érzik már a kegyetlen hónapok közeledését: nincs hajlék, nincs kályha, nincs éléstár!
A természetnek nyomorult kis mostohagyermekei érzik a közelgő telet: fölmásznak a legmagasabb fűszálak hegyére, föl a napban néző fű kék virágaira, a bogáncs borzas fejére, a telegráf-oszlopok hideg porcelángombjaira és ott dermedeznek, töprenkednek, hogyan lehetne menekülni?
Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu
Pompáznak őszi virágok,
sárgul a hársfalevél,
pironkodik az ég alja,
fecskemadár útra kél.
Zümmögnek most is a méhek,
kaptárba visznek mézet,
készülnek a hosszú télre,
szorgoskodnak ezerrel.
Arcokra mosolyok ülnek,
az őszi nyár simogat,
nékünk napsugarat küldnek`,
erdő, rét, hegy hívogat.
Szellemünk is megújul most,
szikrázik a gondolat.
Friss erővel harsog a szó,
nem merengő, biztató!
/ Schrenk Éva /
Fésűs Éva: Szeptemberi szomorúság
Szeptemberi szomorúság
Valaki titkon oltja a fényt.
Valaki búsan jár a mezőkön,
lankad a mályva, halkul az ének,
valaki oltja a fényt.
Valaki titkon szívja a bort.
Szökik a szesz e pincevilágból,
apad a szívünk, csöpp csodahordó,
valaki szívja a bort.
Valaki titkon törli a színt.
Sárgul a lomb és sápad az arcunk,
ráncosodik már körte az ágon,
valaki törli a színt.
Valaki titkon lopja a dalt.
Vízben a békák mind berekedtek,
hallgat a mély kút, némul a visszhang,
valaki lopja a dalt.
S valami nagyon fáj, ami nincs.
Valaki titkon jár a mezőkön,
érzem a létét, és a szívemben
valami fáj, ami nincs.
/ Fésűs Éva / 
Valaki titkon oltja a fényt.
Valaki búsan jár a mezőkön,
lankad a mályva, halkul az ének,
valaki oltja a fényt.
Valaki titkon szívja a bort.
Szökik a szesz e pincevilágból,
apad a szívünk, csöpp csodahordó,
valaki szívja a bort.
Valaki titkon törli a színt.
Sárgul a lomb és sápad az arcunk,
ráncosodik már körte az ágon,
valaki törli a színt.
Valaki titkon lopja a dalt.
Vízben a békák mind berekedtek,
hallgat a mély kút, némul a visszhang,
valaki lopja a dalt.
S valami nagyon fáj, ami nincs.
Valaki titkon jár a mezőkön,
érzem a létét, és a szívemben
valami fáj, ami nincs.
/ Fésűs Éva /
Csukás István: Ez a tányérképű szeptemberi hold
Ez a tányérképű szeptemberi hold
Ez a tányérképű szeptemberi hold
álmos kíváncsisággal követ, reggel
tejért ballagunk a boltba, azután
kiülünk a tópartra, nézegetjük a vizet,
lassan átmos őszi nyugalma, neki
az arcát tükörben, nekem a lelkemet,
bámulunk lustán a nyár után, nagy
tarka lepkeszárny, hova tűnt, majd azon is
elmerengünk, hogy mivé lesz ez az őszi
zűrzavar, hiába tudjuk, fel sose fogjuk,
majd leborotválja a tél a vízből
kiálló sörtét, torzat, holdat, zűrzavart,
a hegy mögött már feni fagy-élű kését.
/ Csukás István / 
Ez a tányérképű szeptemberi hold
álmos kíváncsisággal követ, reggel
tejért ballagunk a boltba, azután
kiülünk a tópartra, nézegetjük a vizet,
lassan átmos őszi nyugalma, neki
az arcát tükörben, nekem a lelkemet,
bámulunk lustán a nyár után, nagy
tarka lepkeszárny, hova tűnt, majd azon is
elmerengünk, hogy mivé lesz ez az őszi
zűrzavar, hiába tudjuk, fel sose fogjuk,
majd leborotválja a tél a vízből
kiálló sörtét, torzat, holdat, zűrzavart,
a hegy mögött már feni fagy-élű kését.
/ Csukás István /
Szeptember
Jaj, ezek a homályos reggelek,
amikor minden vágy a nyár után hal!
Huszonöt éve, fázós kisgyerek,
az iskolába indultam apámmal.
A kert fölött már leng a szürke szál,
hörögve gördül már a szomjú hordó.
A kőfalnál lecsüggedt fejjel áll,
s sziromtalan borzong a napraforgó.
De túl a hegyről már a fény ízen,
a nap hideg gyöngyös levélre csillan,
s felgyújtja borzongó, sötét szívem,
mint egy homályos kis körtét a villany.
/ Áprily Lajos /
Jaj, ezek a homályos reggelek,
amikor minden vágy a nyár után hal!
Huszonöt éve, fázós kisgyerek,
az iskolába indultam apámmal.
A kert fölött már leng a szürke szál,
hörögve gördül már a szomjú hordó.
A kőfalnál lecsüggedt fejjel áll,
s sziromtalan borzong a napraforgó.
De túl a hegyről már a fény ízen,
a nap hideg gyöngyös levélre csillan,
s felgyújtja borzongó, sötét szívem,
mint egy homályos kis körtét a villany.
/ Áprily Lajos /
Szeptember
Mitől oly terhes minden ősz
s mért kábulunk el illatában?
S ha lágyan pereg a sok levél,
mért látjuk, hogy ott a halál van?
Ha szőlőgerezdhez nyulunk,
mért járja hő az ujjainkat?
S az érett nő mért gyengül el,
mint rózsa, mit a szél megingat?
És mint a vágyó anyaméh,
miért járunk szívig kinyílva?
S miért cseng és mért mosolyog
az érett körte, alma, szilva?
Ezt kérdi öntudatlanul
így őszidőn a gyötrött lélek.
Bámulván csöndes betűit
a kalendárjom levelének.
S míg leterítve áll az ágy
s a kályhának még lángja nincsen
az ablakon az őszi fény
beszáll s megcsúszik a kilincsen.
S kopogtatás nélkül benyit
az ősz, adója legjobb jónak;
az érett magzatot hozó
anya: a kilencedik hónap.
/ Somlyó Zoltán /
Mitől oly terhes minden ősz
s mért kábulunk el illatában?
S ha lágyan pereg a sok levél,
mért látjuk, hogy ott a halál van?
Ha szőlőgerezdhez nyulunk,
mért járja hő az ujjainkat?
S az érett nő mért gyengül el,
mint rózsa, mit a szél megingat?
És mint a vágyó anyaméh,
miért járunk szívig kinyílva?
S miért cseng és mért mosolyog
az érett körte, alma, szilva?
Ezt kérdi öntudatlanul
így őszidőn a gyötrött lélek.
Bámulván csöndes betűit
a kalendárjom levelének.
S míg leterítve áll az ágy
s a kályhának még lángja nincsen
az ablakon az őszi fény
beszáll s megcsúszik a kilincsen.
S kopogtatás nélkül benyit
az ősz, adója legjobb jónak;
az érett magzatot hozó
anya: a kilencedik hónap.
/ Somlyó Zoltán /
Márai Sándor Négy évszak
(részlet)
Szeptember
Bombával és ökörnyállal kezdődik, s a végén, szeptember végén, természetesen egy verssel ér véget, melyben minden rögzítve van, amit e pillanatról mondani lehet. Ez a vers külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. Tartalma szegényes. Mindössze arról szól, hogy még nyílnak a völgyben a kerti virágok, s a huszonnégy éves költő neszeli az öregséget, az elmúlást, a szerelem állhatatlanságát. Ezenfelül még a világmindenség is benne van, s minden, amit az ember élettel és halállal kapcsolatban érez.
[...]
Az ősz a Hűvösvölgyben kezdődik, valamivel a Vámház mögött, s a Nagykovácsi-rétet megkerülve elhalad a Szép Juhászné mellett; így tart a város felé. Mire az Olasz fasorba beér, már egészen városias, lódenkabátos. Délután négy és öt között kezdődik, mikor a Veronikánál még cigányzene szól, s a hűvösvölgyi cukrászdában szegény, nyugdíjas, beteg és rosszkedvű milliomosok szacharint tesznek kávéjukba.
Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu
Augusztusi reggel
Kékül az ég, az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángol, vörös az égnek alja,
és égni kezd az óriás pokol.
Az ember ébred- a láng sustorog -
fájdalmasan liheg ,kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.
És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörög, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.
Véres sarokkal, bőszen ront előre,
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.
/ Kosztolányi Dezső / 
Kékül az ég, az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángol, vörös az égnek alja,
és égni kezd az óriás pokol.
Az ember ébred- a láng sustorog -
fájdalmasan liheg ,kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.
És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörög, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.
Véres sarokkal, bőszen ront előre,
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.
/ Kosztolányi Dezső /
Hello Augusztus!
Augusztusban jelen van a virágzás, de jelen van a betakarítás is. Az elvetett magok kikelnek, a termés, az eredmények megjelennek. A láthatatlan láthatóvá, a remény valósággá, az érinthetetlen kézzelfoghatóvá válik.
Mi az a csoda, amit tartogatsz számomra? Mi az a lehetőség, ami feltárhatsz nekem? Mi az a választás, amit meghozhatok a napjaidban? Mi az a váratlan ajándék, amit befogadhatok általad?
Kedves Augusztus, készen állok a csodáidra, a lehetőségeidre, a választásaidra és az ajándékaidra. :)
/ Horompo Andrea /
Dsida Jenő: Kalendárium szonettekben
(részlet)
Augusztus
Az élet dicsérete
Lám, most e délben, mint a renyhe, holt só
terül szét ringó tengerek vizében,
úgy oszlom én is szét e versben éppen
és gonddal mondom: tán ez az utolsó.
Nagy ideje, hogy csupa könnyű, olcsó
igéim vannak, árnak ellenében
nem úszom már és néha-néha szépen
mondom magamban: várhatsz még koporsó!
Csak hallgatom a lomb meleg neszét
s az árnyas fákat bölcsen megmosolygom:
a tölgyet, hársat, bükköt, gesztenyét -
a forró nap vidáman vagy borongón
nagy, tiszta békét csurgat szerteszét...
Mégis csak jó e vénhedt, lomha bolygón!
(részlet)
Augusztus
Az élet dicsérete
Lám, most e délben, mint a renyhe, holt só
terül szét ringó tengerek vizében,
úgy oszlom én is szét e versben éppen
és gonddal mondom: tán ez az utolsó.
Nagy ideje, hogy csupa könnyű, olcsó
igéim vannak, árnak ellenében
nem úszom már és néha-néha szépen
mondom magamban: várhatsz még koporsó!
Csak hallgatom a lomb meleg neszét
s az árnyas fákat bölcsen megmosolygom:
a tölgyet, hársat, bükköt, gesztenyét -
a forró nap vidáman vagy borongón
nagy, tiszta békét csurgat szerteszét...
Mégis csak jó e vénhedt, lomha bolygón!
Szakonyi Károly : Augusztusi csillagok
Augusztusi Csillagok
Békességes nyár lengi át a kerteket. Meleg, tikkasztó, bódító augusztusi nyár. A tűzforró nappalok után gyönyörűek a csillagos éjszakák. Kiül az ember a bársonyosan sötétlő ég alá, s a fák fekete koronája felett kigyúló csillagokat nézi. Mások az őszi, a téli, a tavaszi csillagképek - a nyáriak augusztusban pompáznak igazán. A Tejút most északnyugat felől szeli át délkeletnek az eget; az eleje táján ott vibrál a három legfényesebb - a Lant, a Hattyú meg a Sas egy-egy csillaga. De amott a Göncöl is, a gyermekkori ismerős; aztán a számtalan, a titkukat őrző távoliak, a parányiak, a fel-felcsillanók. S néha átfut a sötéten egy zuhanó, elvesző, a messzeséget és végtelenséget szívszorítóan érzékeltető. Körülfog a csend. Körülfog a Mindenség. Ülsz egy bolygón, a milliárd, a megszámlálhatatlan közül egyen... Egy nem is túl nagyon, a sem eleje-sem vége Létezésben.
/ Szakonyi Károly /
Augusztus
Szőke búza között pipacsos kis kalap,
Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.
Sétál a kisasszony komlóba, búzába,
Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.
Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló
Picike cipellő, - szűk ráncú viganó!
Hogy libeg, közeleg ott az árokszélen!
Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,
Maga talán olyan - falubeli legény?
Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.
Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!
Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."
Szőke búzaföldön lemenőben a nap,
Szőke lány hajárul lekerül a kalap.
Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,
Pipacsbokrétának hullong a levele,
Rebben a fürjmadár nád megette, sás alatt...
Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.
Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:
- De belenéztél a kisasszony szemébe!
Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!
Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?
Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!
Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"
Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,
Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,
Szemügyre vesz minden útszéli virágot,
- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!
Több kárt tenne benne fiókmadár lába -"
- És indul utána, - és lép a nyomába.
Útszéli virágot tapossa azér' is, -
Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!
- A kisasszony szava mesemondás, álom:
- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,
De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!
Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."
Megeste az utat sírószemű harmat,
A legény is csendes, a leány is hallgat,
Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,
Valami bús nóta szól a faluvégen, - -
Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:
- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?
Lám, van aki varrja, - lám, van aki szője!
Szépséges, hűséges barna szeretője!" -
Csere Jóska szeme odatéved lesbe:
- "Hej, azt a virágot vajon kinek szedte?
Van akinek adja! Van akit szeressen!
Sok cifra uraság azon a nagy Pesten."
/ Kaffka Margit /
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Augusztus
Augusztust tüzes ifjú jelenítette meg lángszínű ruhában, szárazságtűrő virágokkal ékesítve. Jobbjában a Szűz jelét tartotta - augusztus 24-én kezdődik a Szűz hava -, baljában kosarat a hónap terményeivel. A kánikulára utal másik megjelenítése: folyóból kilépő meztelen férfi, amint éppen iszik. Mezőgazdasági munkák szerint: éghajlattól függően arató, cséplő, netán már az őszi szántást végző paraszt, vagy hordót, sajtárt, prést javítgató vincellér. Jelképezhette Ceres (Démétér) - ő volt ugyanis a Szűz olümposzi védnöke -, kalászkoszorúval a fején, karján kévével, kezében sarlóval, amint kígyófogatát hajtja. Triptolémosz áll mellette, fáklyával világít az istennőnek leánykereső alvilági útjában.
(...)
Augusztus régi magyar neve Kisasszony hava, Szűz hava egyképpen utalnak a hónap asztrológiai jegyére és a nagy augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára. A ,,Kisasszony hava" elnevezés nyilván abból az időből való, amikor a ,,nagyboldogasszony" még Szent Anna volt. A tulajdonképpeni Kisasszony (Kisboldogasszony) napja ugyan még a Szűz havába, de már szeptemberbe esik.
Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)