A július dél buja élénk derüje

Szabó Lőrinc : Július csatája

Július csatája

Itt a pokol, a nyár: élvezem, mint az ördög.

Ez a jó, ez az én kék-piros évszakom,

az őrült július! Méz sűrűn-vastagon

folyik fény s levegő, s minthogyha belefőzött

kertek - málna, barack - fűszereznék, gyümölcsök,

párolgó rubinok; s ha szemem lecsukom,

bundaként nyalogat minden kis fuvalom,

lebegő bundaként a bársonynyelvű gőzök.

De most szent ez a tűz, e pokol, sűrít, érlel.

Hűl a Bak, fűt a Rák, forr a világkazán:

most küzd, előre, most küzd meg a Nap a téllel!

Az ősz már a csata eredménye. Sovány,

vagy dús? -: most dől el, itt, az izzadó határban,

s fent, az istentelen, rőt-azúr Szaharában.

             / Szabó Lőrinc /     

                                               

Köszöntünk Július!

Tüzes szekéren érkezik július

Tüzes szekéren érkező július

Forró napsütés, fényben lángoló határ, nyári napsugár – hirtelen ránk zúduló nyár – fényszőke július. A Föld csak úgy szívta magába a Nap simogató sugarait. Már naparany a rét, szomjúhozik a természet.

Olykor az ablaknál állva nézzük a hirtelen lezúduló, csattogó, forrongó, jajongó, ömlő nyári vihart. Figyeljük a cserepekről leömlő, az ereszen messze túlcsorduló vízfüggönyt.

Kalászosok hajlongnak, ringó vetések aranyban a forró, júliusi szélben – tart az aratás. Tűzforró a délibáb.

Madárkoncert az erdők hűs mélyéről, a kertek felett. Parázsló idő – a mezőn, a réten ringó fények, pipacstengerben virítva. Porfelhők a légben.

Az érő gyümölcsökön részegen dongnak a darazsak, beszippantva a nedűket.

Apró hullámokat terel a huncut júliusi szél, békák kuruttyolnak az ezüst hold alatt.

A vizek felett visszatükröződik a fénysugár táncolva, ragyogva. Tiszta, virító a horizont, vagy rózsaszín felhőkkel játszik a júliusi napsugár.

Verejtékezőek az álmatlan, zaklatott éjszakák. A csillagos égbolt alatt kék-aranyak az éjek - éjvirrasztó hajnalra érkezik a reggel.

Aki csak teheti, vízparton tölti vakációját.

A fény ragyogásában, a madarak énekével, a hegyek sötét, hűvös koszorújával ölelve zeng a nyár.

       

Kálnoky László:Július

Kálnoky László – Július

A perzselő és buja nyár

kemencéjében a kopár

fennsík kigyúl, lentebb a málna-

bokrok nyújtják gyümölcsüket,

s a szunnyadó erdők felett

úszik a tölgyek barna álma.

Lombok között bujkál a fény,

zöld láng lobog a fák hegyén.

Szerszámládájukat kinyitják

a kis, hegyes fülű manók,

kezükben gyújtó és kanóc,

hogy felrobbanthassák a sziklát.

Kilencszáznegyvenegy nyarán

együtt jártunk itt, kicsi lány.

Elnézem a patak szökellő

vizét, sok hófehér kavics.

Úgy illant el mosolyod is,

mint a patakvíz, mint a szellő.

Látom fejünk fölött az ég

s az elúszó felhők színét.

Lassan haladsz a fák alatt, s én,

ahol a lomb már kevesebb,

árnyékos helyet keresek,

mert ellenséged volt a napfény.

Télen meg órákig hanyatt

feküdtél nagy ponyvák alatt;

védett a pokróc és a lábzsák.

Üvegharangba zárt a csend.

Sötétedett, és odafent

kigyulladtak az égi ábrák.

Mint a tudós, mint a vegyész,

kinek a tört rész is egész,

mikroszkóppal járnám a tájat.

Micsoda drága gyűjtemény

volna, ha összegyűjteném

azt, ami itt maradt utánad!

Üres doboz, papír, szalag,

szőke hajszál, mind új adat!

Eltűnődnék minden darabkán,

melyet megkímélt az idő,

s mint mozaik szemcséiből,

arcképed újra összeraknám.

Hanyatt dőlök. Zizeg a fű.

A szenvedés mily egyszerű!

Véletlenül szemelt ki engem

kísérletéhez anyagul,

s mellékesen és hanyagul

forgatja meg tőrét szívemben.

Láthatlak-e még? Alakod

a romboló kedvű napok

sora lassan foszlatja köddé.

Mintha helyettem néma fák,

sötét tanúk kiáltanák

a jajszót: „Nem jössz vissza többé!”

       / Kálnoky László /

                                     

Üdvözöllek Július !

Egyedi Emese:Júliusi ballada

 Júliusi ballada

Váradi hársak. Platán árnya-lombja

Nyurga fügefa az udvarban: látlak, látlak!

Rózsák. Kapuk vascsipkéje.

Kapualjak pince-hűvössége.

A híd korlátjai leváltak!

A lépcső leomlott, a sodrás idegen lett!

De fürkészhetlek bár,

a felidézés is erőtlen,

nem zuhantam, nem tündököltem.

(Elpusztul - szólnál - ha kimondod!,

megszüntetheted, ha leírod,

hogy ez van, ez volt.)

Ez volt, vagy inkább úgy képzeljük;

szebb ábrándjaink énekbe szerezzük,

jelképes történetbe, versbe.

Egy gerle, nyaka kitekerve.

Macskakölyök várja halálát,

Körös habjától megváltását.

Ajánlás

Hársam Váradon és akárhol,

szép tavaszom. Már nem hiányzol.

Sírás esztendei mögöttem.

Vetésem ringatom a csöndben.

    /   Egyedi Emese  /

                                     

Szathmáry József:Júliusi hajnal

Csorba Győző : Kert Júliusban

Kert Júliusban

Virágot, lombot még kedvére bontott;
gyümölcsre már a törvény kényszeríti.
Rend fogta meg a sarjadó kalandot,
a szertelen rajongót észre inti.

Csapzott a kert. Az ágak meghajolnak.
Teher a kötelesség és lemondás.
A szív, melyet rabjává tett a holnap,
ritkán derűs: felhőzi mély szorongás.

Csapzott a kert, a nemrég zsenge és szép.
Jelkép ez is. Megírva benne sorsom.
Álmodni engem sem gyötört a kétség,
s nem volt hideg, hogy lázamban kioltson.

Az álom és az izzás nincs sehol már.
Kötelesség a dal, muszáj a termés.
- Pedig de boldog kézzel tékozolnám,
ha szolgájává nem tesz a teremtés!

         /  Csorba Győző / 

                                       

Jékely Zoltán: Júliusi éjszaka

 Júliusi éjszaka

Csillagvilágok hullton hullnak,

hullvást meggyúlnak és kimúlnak,

hullnak szegények sebesen,

egymásra merőlegesen;

hol a Tejút tündér övéből,

hol Andromeda nagy ködéből,

hullnak s mint csíbor a vízen,

cikáznak ők ezüstösen.

Órjási csóvák hullnak, szállnak,

imbolyognak és meg-megállnak,

de rájuk vicsorít a semmi

s gondolják: vissza kéne menni,

ezt gondolják, mikor az égből

hullnak, az Ismeretlenségből.

,,Megint, ott is!" - hangod kiált,

ha búcsúzik egy-egy világ.

Hogy boldogságra van-e jussunk,

ne kérdezd, a bokorba fussunk,

meleg szénaboglyát keressünk,

csillag módra beléje essünk.

Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak,

de mi égünk, mint a kigyúlt Nap,

s ha ők hullnak a végtelenbe,

hadd hulljak én is az öledbe!

      

          / Jékely Zoltán  / 

                                               

Júliusi ragyogás

Stefan George : Júliusi bánat

Stefan George: Júliusi bánat

Virágos nyár, még gazdag az illatod:

fanyar vetés-szag kél, s te, piciny szulák,

a száraz karfán te nyúlsz itt utánam,

nem kell többé szezám és büszke kert.

Felejtett álom ébredez: a gyerek

a búzaföldek szűz rögein pihen,

körötte munka, meztelen aratók és

apadt korsó és tündöklő kasza.

Álmos darázsraj dongta a tél dalát

s az ő kipirult homlokára a

kalászok gyöngye árny-rácsán keresztül

nagy vércsöppekben hullott a pipacs.

Ami enyém volt, sohase múlik el.

Szomjan, mint akkor, fekszem, a szomjú mezőn,

s ajkam bágyadtan suttogja, de fáraszt

a sok virág,a sok-sok szép virág.

      /Ford.:Szabó Lőrinc/  

Július

Július

Július a gabona betakarítás időszaka...

Igaz, hogy a július a nyár legmelegebb hónapja, de ilyenkor is lehet szélsőséges az időjárás. A tikkasztó forróságot megszakíthatják az égiháborúval ránk törő heves záporok, esetleg jégesők.

A gazdaemberek a nyár legnagyobb munkájára a gabona betakarítására figyeltek.

Úgy gondolták, szép idő várható, ha reggel és este a füst egyenesen magasra szállt, ha napnyugtakor tiszta volt az ég, és a csalogányok szorgalmasan énekeltek. Ha viszont a kakasok napnyugta után kukorékoltak, vagy ha a varjak, a gyöngytyúkok és a pávák sokat kiáltoztak, akkor rossz időre számítottak.

A kenyérgabona betakarításának sikerességét különböző vallásos szertartásokkal, szokásokkal igyekeztek biztosítani. A legtöbb helyen az aratást kalapemeléssel, imádsággal, fohászkodással kezdték. A templomkertben összegyűjtötték az aratáshoz használt eszközöket, melyeket a pap megszentelt. A munkát végzők a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek.

Az első learatott búzaszálhoz, búzakévéhez is kötődtek szokások.Amelyik baromfi ebből evett az egészséges és termékeny lett, az arató derekára kötötte, hogy majd ne fájjon.

Az aratókat elsőként meglátogató gazdát a learatott gabona szalmájával megkötözték, és csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát.

Ha rosszra fordult az idő, különféle szórakoztató játékokkal múlatták az időt, ál esküvőt tartottak, eljátszottak halottas jelenetet, marokszedők búcsúját, medvét táncoltattak.

A legtöbb szokás az aratás végéhez kapcsolódott.

Egy talpalatnyi gabonát mindig aratatlanul hagytak, hogy jövőre is jó termés legyen, és jusson az ég madarainak is.

Az utolsó kévéből koszorút fontak, mely lehetett korona formájú, csigaszerű vagy koszorú alakú, a legszebb kalászokból készítették, mezei virágokkal, szalagokkal díszítették. A munkások énekelve vitték a koszorút a gazda házához, akinek arattak.

A gazda a váltsággal kiváltott koszorút a mestergerendára akasztotta, ezzel is jelezve az aratás végét. Tavasszal a szemeket kimorzsolták a koszorúból és a vetőmag közé keverték a jó termés reményében.

A nehéz, hosszú munkát bőséges jó vacsora, bor és táncmulatság zárta. Az aratóbálokat elsősorban az uradalmakban rendezték, ahol aratással, búzával kapcsolatos dalokat énekeltek: