Csorba Győző : Március

MÁRCIUS

Az omló városfalat is fölgyújtotta a fény.
Kövér dongó sütkérezik, ráért meghízni már.
          Hosszú volt, hosszú volt a tél,
          azért csak vége lett,
          és tavasz lett, habár
nem látni még sehol virágot, levelet.
Egy régi őrtorony helyén épült az én szobám,
a város fölött magasan. - Ma is még őrtorony,
          mert csönd van itt, csönd s jó magány,
          békén fürkészhetek
          a földi dolgokon,
magamba s messzire egyformán nézhetek.
A szótól lassan elszokom: nem őrök dolga ez,
vagy olykor csak, s ha olykor is, mindig haszontalan.
          Hallgatni s látni érdemes:
          a szép törvényeket,
          magam és nem-magam,
a vonzódásokat s idegenségeket.
A szótól lassan elszokom, s a szó tőlem szökik; -
de több az élet mint a szó, nem is fáj már nagyon.
            S most újra élet ütközik,
            most élet ütközött
            a fosztott tájakon,
új élet ütközött életeim között.
Új élet, biztos folytatás, a műnél biztosabb,
nemcsak jobb részem őrzi meg - lényem minden szinét:
            a fényeket, az árnyakat,
            az el nem mondhatót,
            a lényeg lényegét,
a csak megélhetőt, az egyetlen valót.
Ó, kétszeres tavasz! Tavasz kívül, tavasz belül:
kislányom, duzzadó rügyek, szikrázó fény-eső,
            feltámadás köröskörül,
            viharzó győzelem,
            tenger piros tető,
játszó füst-pántlikák a víg kéményeken!
Forgó galambraj, porlatag-kavargó hangyaboly,
elvillanó gyík, mit-tudom-miféle száz bogár,
            a fogyhatatlan föld alól
            kitört makacs füvek,
            melyek most a kopár
határt zengő színű mézzel díszítitek!

Ó, élni együtt induló csodálatos sereg!
Az őrtorony lakója, én, kinél régóta már
            a halál vendégeskedett,
            ajtóm és ablakom
            kitárom: a halál
helyett ti osszátok meg ágyam, asztalom!

     / Csorba Győző /
                                

Kacsó András : Március jön.....

 Március jön...


Akár az ébredező ember,

ki csendben mormol egy imát,

kél s beszélget a kikelettel

ágak közt halkan egy madár.


Ki szól, nem látni, csak a hangja

szárnyal puhán, vidám, szelíd,

csitul az érkező tavaszba,

csodát csiszol, vágyat hevít.


Langy áramlatnak selyme simít,

egy kék virág ragyog, ragyog,

nevetve int, látványa némít,

feledd a múltat, tegnapot.


Március jön, reád köszön:

vártál, nem vártál, itt vagyok,

tárd nagyra lélek-börtönöd,

ma éjjel nálad alhatok.

       

              /  Kacsó András  /

                                               
















Márai Sándor: Négy évszak Január


Márai Sándor: Négy évszak
(részlet)
Január
A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre gondoltak, a halottakra, az életre.
Mit is akarok még az élettől? - gondoltam, pezsgőspohárral kezemben. - Élni végtelenül, mint egy sejt, melynek egyetlen értelme és becsvágya a korlátlan létezés? Nem akarok már végtelenül élni. Mindent megkóstoltam, ízleltem a halált és az örömet. Most már az élet értelmét akarom. Mi az élet értelme?



Baczó Zsolt :Január

Baczó Zsolt: Január


Kelemen Zoltán : Január elején

 Január elején

Tavaszias mosollyal köszönt rám a Január.
Belém karol vidáman s az orromnál fogva vezet.
Csalókán langy szellő kacagva cibálja meg ingem.
Elsuhan a bokrok között s csalfán visszainteget.

Kis pocsolyából egy tükörkép kacsint vissza rám.
Két lépés közt szület újjá egy ezeréves dallam.
Széttárom karjaim, mint gyermek, mikor repülni vágy
s elhalkítom szívem, hogy csak a dobok hangját halljam.

Öreg platánok mormolnak imát az ég felé.
Hófehér felhők közt játszik bújócskát velem a Nap.
Lyukas zsebemből szöknek elhessegetett álmaim,
csak egyetlen egy a szívemben, mely titkon megmarad.

               / Kelemen Zoltán  /
                                             


                                  











Sárhelyi Erika : Január margójára

Január margójára"

Tél van,csak poroszkálnak a napok a naptárban,
de az ég megkegyelmez lassan a korán útra kelőknek.
A láthatár szélén pezsgőszín fellegek nőnek,
s így kevésbé fáj a pőre,hideg szürke január.
A ma és a tegnap még kéz a kézben jár,
hisz' a Hold a Napnak még átint a békés horizonton.
Talpam alól csontig hatol a télbe dermedt beton,
de lelkem már az enyhülésre készül.
A reggel a sötétből oly hirtelen derül,
mintha mosoly ömlene el a házak tetején.
Igen,itt legbelül a tavasz már enyém.
Már nem rémíthet se fagy,se konok szélvihar,
az se,ha majd a február szűz havat kavar,
mert bennem a kikelet már öntudatra ébredt.
             /   Sárhelyi Erika   /


Tóth Árpád : Január

Január 

Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak?
            Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak?
           Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának,
           Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának?
 
            Mégis, hivatalból, ő lévén az ember,
            Kinél a naptáros jobb időket rendel,
           Varázsló-süvegét most is félrecsapva,
           Üti a jövendő kongó űrét csapra:
 
           Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap,
           Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap,
           A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hívatja, -
           Ez legyen az új év legszebbik divatja!

                    / Tóth Árpád /