Hónapokról versek

Tóth Enikő: Sándor,József,Benedek

Tóth Enikő : Sándor,József,Benedek

Csorba Győző : Március

MÁRCIUS

Az omló városfalat is fölgyújtotta a fény.
Kövér dongó sütkérezik, ráért meghízni már.
          Hosszú volt, hosszú volt a tél,
          azért csak vége lett,
          és tavasz lett, habár
nem látni még sehol virágot, levelet.

Egy régi őrtorony helyén épült az én szobám,
a város fölött magasan. - Ma is még őrtorony,
          mert csönd van itt, csönd s jó magány,
          békén fürkészhetek
          a földi dolgokon,
magamba s messzire egyformán nézhetek.

A szótól lassan elszokom: nem őrök dolga ez,
vagy olykor csak, s ha olykor is, mindig haszontalan.
          Hallgatni s látni érdemes:
          a szép törvényeket,
          magam és nem-magam,
a vonzódásokat s idegenségeket.

A szótól lassan elszokom, s a szó tőlem szökik; -
de több az élet mint a szó, nem is fáj már nagyon.
            S most újra élet ütközik,
            most élet ütközött
            a fosztott tájakon,
új élet ütközött életeim között.

Új élet, biztos folytatás, a műnél biztosabb,
nemcsak jobb részem őrzi meg - lényem minden szinét:
            a fényeket, az árnyakat,
            az el nem mondhatót,
            a lényeg lényegét,
a csak megélhetőt, az egyetlen valót.

Ó, kétszeres tavasz! Tavasz kívül, tavasz belül:
kislányom, duzzadó rügyek, szikrázó fény-eső,
            feltámadás köröskörül,
            viharzó győzelem,
            tenger piros tető,
játszó füst-pántlikák a víg kéményeken!

Forgó galambraj, porlatag-kavargó hangyaboly,
elvillanó gyík, mit-tudom-miféle száz bogár,
            a fogyhatatlan föld alól
            kitört makacs füvek,
            melyek most a kopár
határt zengő színű mézzel díszítitek!

Ó, élni együtt induló csodálatos sereg!
Az őrtorony lakója, én, kinél régóta már
            a halál vendégeskedett,
            ajtóm és ablakom
            kitárom: a halál
helyett ti osszátok meg ágyam, asztalom!

/ Csorba Győző /

Március

Kacsó András : Március jön.....

Március jön...

Akár az ébredező ember,

ki csendben mormol egy imát,

kél s beszélget a kikelettel

ágak közt halkan egy madár.

Ki szól, nem látni, csak a hangja

szárnyal puhán, vidám, szelíd,

csitul az érkező tavaszba,

csodát csiszol, vágyat hevít.

Langy áramlatnak selyme simít,

egy kék virág ragyog, ragyog,

nevetve int, látványa némít,

feledd a múltat, tegnapot.

Március jön, reád köszön:

vártál, nem vártál, itt vagyok,

tárd nagyra lélek-börtönöd,

ma éjjel nálad alhatok.

/ Kacsó András /

Márai Sándor: Négy évszak Január

Márai Sándor: Négy évszak

(részlet)

Január

A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre gondoltak, a halottakra, az életre.

Mit is akarok még az élettől? - gondoltam, pezsgőspohárral kezemben. - Élni végtelenül, mint egy sejt, melynek egyetlen értelme és becsvágya a korlátlan létezés? Nem akarok már végtelenül élni. Mindent megkóstoltam, ízleltem a halált és az örömet. Most már az élet értelmét akarom. Mi az élet értelme?